Wihart Ferenc

MENÜ

Kierkegaard A szorongás fogalma című korszakos művében a bűnbeesést, melynek sajátos esete, a nő esetében az a szexuális aktus, amely nem törvényes házassági keretek között zajlik, úgy írja le, mint ami akarva mégis az akaratot összeroppantva történik meg, innét az édessége,ennek a folyamatnak természetes leírását adja. A férfiakra meg különösen az vonatkozik, tehát a férfiakra jellemző - bár a szorongás voltaképpen mindig nőies dolog - ez nem is tudom most, hogy Kierkegaard vagy annak továbbgondolása, - igen régen olvastam A szorongás fogalma című művét -, hogy "szorongásban" mennek el papnak például, vagyis akarva-akaratlanul megtörténik velük, holott ennek a dolognak a legtudatosabb dolognak kellene lennie a világon. Az ilyen papok aztán fordított világban élnek. Ilyenkor az egyházi fellelebvalók várni szoktak a felszenteléssel, felavatással és Accusativba/félrerakják a pályázót. Érdekes Kierkegaard művét Möller professzor úrnak ajánlja, Wihart meg Möllerrel építi fel Árpádházi Szent Margit templomát. (Jobban mondva Möller építész Wihart építőmesterrel, de a rend kedvéért ez így is igaz.) Szent Margit mint írtam, az akarat csodája volt, szent volt mindig azt akarta, amit az Isten, sosem szorongott, nem volt kényszeres, nem kellett kiörölnie tetteit, nem volt molnárra szüksége, lásd a Möller ugyanúgy, mint a Müller is magyarul molnárt jelent és lelki viharokat sem élt át, minden vonakodás nélkül teljesítette Isten parancsát, kérését, még apja kívánsága ellenében is. Vihar sem volt benne tehát, lásd ellenkezőleg Wihart Ferencet, aki idegproblémákkal is küszködött a Margit templom építése közben, lásd a templom Historia Domusát. Ahol szorongás van, ott a természet is, és a törvénytelenség is... Ahol most park van a Szentháromság téren ott a jezsuita kollégium állt az újkorban, tehát egyházi intézmény (helyén a későbbi barakk iskola, óvoda), aztán még az 1930-as években helyére park épült, átvette helyét a természet, igaz, ami nem azonos az enyészettel.

Konkrét illeszkedő képek 21. oldal 5-7. képek

Asztali nézet