Wihart Ferenc

(A képen balról a második személy, a kép készült 1926. szeptember 10-én Budapest XIV. kerületében Zuglóban a Gyarmat u. 4. sz. alatt, a Petrovácz villa teraszán)

Született: Wihart Ferenc Xavér

Építészmérnök, építőmester. Keresztény közéleti ember. (1881 aug. 16. Budapest (Józsefváros)[1]-1960. július 8. Budapest – római katolikus) A két világháború közötti legjelentősebb budapesti középítkezések egyik leggyakrabban alkalmazott kivitelezője, építési vállalkozója, jellemző stílusa a historizmus és az art decco. Saját tervezésű épületei is voltak, társasházak, családi házak, illetve 1906-ban ő tervezte és kivitelezte egy személyben - apja iránti tiszteletből is - az újszegedi Szent Erzsébet-templomot, melynek patrónusa Árpádházi Szent Erzsébet lett, és egyszersmind Erzsébet királynő emléktemploma is volt.

Családja, származása

Tanulmányai, magánélete és katonai szolgálata

A VI. kerületi községi polgári fiúiskola, majd a budapesti községi iparrajziskola elvégzése után a Magyar Királyi Állami Felső Építő Ipariskolában építőmesterként az 1899/1900. évi tanévben szerzett oklevelet, majd neves építészek és egyetemi tanárok irodáiban több éven keresztül alkalmazták, elsőként Czigler Győző műépítész irodájában. 1899-ben harmadéves tanulóként nyári szünidői gyakorlatát már Makovszky Mátyás építőmesternél töltötte, annál a Makovszkynál, aki 1895-ben háromemeletesre tervezte át és bővítette is a Mátyás tér 16. sz. alatti Wihart-házat, Ámon Mihály mostohaapja és édesanyja megbízásából.

1905 november 7-én építőmesteri képesítést nyert, egy évvel később 1906-ban a szegedi Erzsébet-templom tervpályázatán 1.díjat és kivitelezési tervezést kapott. Később régi alma materéban gyakorlati oktatóként a falazási gyakorlati órákat vezette számos éven át és a felvételi vizsgák lebonyolításában is részt vállalt.

1906 június 2-án vette feleségül a Budapest-Józsefváros ősi polgárcsaládjából származó Morbitzer Antóniát[2] (1882. február 19., Budapest-Józsefváros -1964. július 27., Budapest) Morbitzer Mátyás, székesfővárosi főmérnöknek, a Budapesti Vízművek helyettes igazgatójának és Tarone Ilonának/Ilkának a leányát. A házasság gyermektelen volt. Az egyik esküvői tanú a Morbitzer-rokon, Thék Endre bútorgyáros volt. Ezután - 1923. január 12-étől 1928. december 14-éig Wihart Ferenc a Thék Endre bútor-, zongora- és épületmunkák gyára rt-nek igazgatósági tagja volt.

Az I. világháborút megelőzően a k.u.k. hadseregben tartalékos katonatiszti szolgálatot vállalt, a háborúban Bosznia-Hercegovinában, Bileca erődjében szolgált, 1918-ban mint tartalékos tüzérszázados szerelt le. Emléklapos tart. tüzérszázados, a bronz Signum Laudis, a Károly csapatkereszt, valamint a hadiérem tulajdonosa volt. Több I. világháborús emlékmű létrehozásában szerepet vállalt így az Országos Központi Hitelszövetkezet Nádor u. 22. sz. alatti központjában emléktáblát tervezett, valamint a Rákoskeresztúri Új Köztemető hősi és hadifogoly temetőjében emelendő hősi emlékmű föld, kőműves és elhelyező munkáira is sikeresen pályázott.

1929-ben ismerkedett meg a nála több mint 19 évvel fiatalabb, egy leányát már egyedül nevelő hajadon Gulyás Margit Szerénával (1900. december 20., Budapest-1960.december 5., Budapest, görögkatolikus) Kapcsolatuk szerelemmé teljesedett ki, amelyből három házasságon kívüli gyermek is született: Ferenc (+1931), Antónia (1932) és György (1935-1981). Ferenc még két hónapos korában meghalt. Antóniát és Györgyöt 1949. december 10-én teljes hatállyal atyailag elismerte. Jelenleg - Antónia gyermeke Wihart-Kiss Tamás városvédő viseli a „Wihart” nevet, valamint György özvegye és gyermekei, valamint egy unokája - a nevet - korábbi alakjában „Wihardt” formában. Gulyás Margit apja is szerelemgyerek volt, herceg Esterházy Pálé, aki nem törvényesítette fiát.

Az építész a II. világháborút követően újra építészmérnöki praxist indított - ezúttal nem az akkora már eladott Herminamező Columbus u. 33. sz. alatti házában, amely korában munkahelyének, tervezőirodájának is helyet adott, (Tel.:496-908), hanem a ferencvárosi Angyal u. 32-ben. Több állami építőipari cégnél is dolgozott, részt vett az inotai hőerőmű építési munkálataiban is. A LAKÓTERV-től vonult nyugdíjba. Wihart építőmester 1960. július 8-án agyvérzés következtében hunyt el, felesége 4 évvel később követte a sírba hosszan tartó súlyos betegség következtében. Utolsó – budapesti – lakhelye a ferencvárosi Ráday u. 34-ben volt. Wihart Ferenc és Wihart Ferencné sírja a Rákoskeresztúri Új Köztemetőben található, a sírhely száma 17/XI-1-21.

Wihart építőmester, mint vállalkozó

Wihart Ferenc gyorsan és pontosan dolgozott, határidőre, jól keresett is, mégis fizetési nehézségei támadtak. A kor viszonyai között is, ez a tény azt jelentette, hogy nehéz volt a vállalkozói lét, ha valaki korrektül mégis a munka gyümölcseit látva akarta megvetni lábait a versenyben. Wihart Ferenc építési vállalkozóként gyakran pénzszűkében volt. Ez köszönhető volt annak, hogy bár gyakran nagy volumenű közszállításokban vett részt, de nagy létszámú munkássereggel is dolgozott és az átlagnál jobban is fizette építőmunkásait. Egy esetben expressis verbis éppen ennek a keresztényszociális szempontnak köszönhetően kapta vállalatba a közszállítást. A polgármesteri XIII. (magasépítési) ügyosztály szakbizottságának ülésén 1935. szeptember 20.-án az Új Szent János Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Pavilonjának föld-, kőműves-, vasbeton- és elhelyezőmunkáinak vállalatba adásánál konkrétan ez az érv esett döntően latba a munka odaítélésekor. A Fővárosi Közlöny 1935. október 25-ei számában közölt jegyzőkönyv szerint az ülésen Petrovácz Gyula elnök hozzá tette, hogy a Németvölgyi temető – ahol Wihart apja is nyugodott - kerítésfala bedől, rendbe kellene hozni. Előtte viszont a keresztényszociális gondolatnak megfelelően arról beszélt, hogy mint a főváros pénzügyi őre, fokozottan vigyáz a kiadásokra, de képes a takarékosság elvét egy magasabb szempontnak alárendelni. Nem lehet a legolcsóbb ajánlattevőt megbízni, ha az a munka rovására menne.

Rendkívül sok építkezést bonyolított le, így ő építette az állatkerti lakóházat, továbbá az Orsolyarend Stefánia úti zárda és iskolaépületét, a Jászberényi úti fővárosi szükséglakásokat, közreműködött a Róna utcai fővárosi bérház, továbbá a Lenke úti fővárosi iskola építkezésében js. Wihart volt az építési vállalkozója á Thököly úti diákotthonnak a miskolci utcai fővárosi iskolának, a Kőbánya Bihari úti, valamint a Hős és Zách utcai szükséglakásoknak, ő végezte a vágóhíd nagyszabású javítási munkáit is. Ezenkívül az állam részére is, jelentős építkezéséket végzett. Budapesten többek között ő építette mint kivitelező a Lehel-téri Árpádházi Boldog később Szent Margit és a Herminamező-Kassai-téri Szentlélek templomokat, valamint a Kispesti Jézus Szent Szíve templomot is, ezeken kívül sok egyéb állami és fővárosi középületet.

Wihart Ferenc tervei alapján épült még a Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége, röviden FANSZ társasházai közül kettő is. A Liber Endre alpolgármesterről elnevezett Edömér u. 4. sz. alatt található Endre Udvar, valamint a Tas vezér utca 18. sz. alatt található Levente Társasház. Wihart Ferenc volt az egyetlen építészmérnök, aki a FANSZ-tól két, egymás mellett álló házra is megbízást kapott 1935/1936-ban, illetve 1936/1937-ben.

A bonyhádi ev. reálgimnázium új Diákotthonát még 1933-ben tervezte, melynek csak egy része valósult meg. A gimnázium tornacsarnoka korábban Kallina Mór munkája volt. Az unoka, Wihart-Kiss Tamás számára is - akinek a Honvéd Főparancsnokság (HP) helyreállításért küzdő városvédő honlapja 2005. február 9-e óta az interneten elérhető - csak később derült ki, hogy a HP-t jegyző Kallina Mór valamint nagyapja Wihart Ferenc egyazon épületkomplexumban - a bonyhádi evangélikus gimnázium és melléképületeiben - hagyta keze nyomát.

Wihart Ferenc kivitelezte Lechner Jenő tervei alapján az 1938. májusi budapesti 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főoltárát is.

Közéleti- építészszakmai tevékenysége

A fővárosi pártpolitikában jelentős, kizárólag önkormányzati, ám országos választásokon nem induló Keresztény Községi Pártnak megalapítása óta tagja volt. 1931-ben és 1935-ben jelölték és megválasztották a párt színeiben a kerületi választmányi tagságra - a székesfőváros XIV. közigazgatási kerületében. 1936-1939 között ugyancsak Budapest XIV. kerületében a párt törvényhatósági bizottsági választott póttagja volt. 1936-tól a Keresztény Községi Párt, majd a Magyar Élet Keresztény Községi Párt XIV. ker. ügyvezető elnöke, a Herminamezői Keresztény Kör elnöke és sok más keresztény társadalmi kör és szervezet vezetőségi tagja volt, például az MTE Herminamezői Turistatársaságának is. Wihart Ferenc 1925. január 21-től a Budapesti Mérnöki Kamara tagja lett, miután a szakmai szervezet tevékenységét olyan értékűnek találta, hogy építészmérnökként elismerte. A Magyar Építőmesterek Egyesületének főtitkára volt az 1920-as években – Alpár Ignác személyes munkatársaként, valamint az építőmesteri képzettség megvizsgálására szervezett bizottság tagjaként is tevékenykedett. Szintén még a húszas években az Országos Központi Hitelszövetkezet (OKH) műszaki tanácsosa is volt.

[1] https://www.familysearch.org/ark:/61903/1:1:X6FV-97W

[2] https://www.familysearch.org/ark:/61903/1:1:WB79-K2PZ

Wihart-Kiss Tamás

Bővebben...

Wihart Ferenc

Született: Wihart Ferenc Xavér

Építészmérnök, építőmester. Keresztény közéleti ember. (1881 aug. 16. Budapest (Józsefváros)-1960. július 8. Budapest Ferencváros– római katolikus) A két világháború közötti legjelentősebb budapesti középítkezések egyik leggyakrabban alkalmazott kivitelezője, építési vállalkozója, jellemző stílusa a historizmus és az art decco. Saját tervezésű épületei is voltak, társasházak, családi házak, illetve 1906-ban ő tervezte és kivitelezte egy személyben - apja iránti tiszteletből is - az újszegedi Szent Erzsébet-templomot, melynek patrónusa Árpádházi Szent Erzsébet lett, és egyszersmind Erzsébet királynő emléktemploma is volt.

Családja, származása

Szülei: Wihart Ferenc (Seraph) (1852 Pest -1889 Budapest) polgári hentesmester, egyes forrásokban udvari szállító. Tény a magyarországi Gödöllőn lévő Királyi Kastélyban tartózkodó Erzsébet királynőnek jó minőségű húsokat szállított húspakolás céljából, hogy azzal a királynő a bőrét megóvja, fiatalítsa. A bécsi Handelsakademie-t végezte, kinn tartózkodásakor a magyar királyi nemesi testőrség palotája (Trautson-palota) tőszomszédságában a VII. kerület Hofstallstrasse 5. sz. alatt lakott. A Pester Lloydot, a Neues Pester Journalt és az Egyetértés című napilapot rendszeresen olvasta, utóbbi jól tükrözte politikai elveit is – a magyarországi függetlenségi párti ellenzék napilapja volt, politikai szemléletében liberális elveket követett, táplálta a Kossuth-kultuszt, írásaival az alkotmányos berendezkedés megvalósításáért küzdött. A párt elnöke Mocsáry Lajos volt. 1884-ben egyesült a Negyvennyolcas és Függetlenségi Párttal, melyet Irányi Dániel vezetett. Az egyesült párt vezetője Irányi Dániel lett. Érdekes, a nagyatya utolsó lakhelye a Pest-belvárosi Kalap u. volt (24.sz.), amely egy évvel halála után - 1897-ben - vette fel az Irányi utca nevet. Az apa nem volt egyházi személy, de liberális, filantróp alkat igen. Édesapja 1885-ben, a budapesti országos kiállításon második díjat, tehát kiállítási nagydíjat (kiállítási nagyérem) nyert, mint szentesi iparos – 17 szentesi iparos között, (Szentesről összesen tizenketten nyerték el), ugyanis húsipari leányvállallata volt a Csongrád megyei Szentesen. Ez annál is érdekesebb, mert pályakezdő kereskedőként a pesti Bálvány utcában (ma Október 6. utca) dolgozott és a „Versenyképességért” címen kapott elismerést, ami jó iparos esetében összefér a vallásossággal is, sőt ez maga az eleven vallásosság. 1889. január 18-án a budai Schwartzer tébolydában halt meg, (ez Árpádházi Szent Margit elhunytának napja is, későbbi liturgikus ünnepnapja 1943-tól) miután saját kártyapartija csalóját leleplezve súlyos fejére mért ütést szenvedett el, mely nyomán fellépő vérömleny aztán megtébolyodásához vezetett. Tiszta állapotában kezelőorvosa úgy találta, hogy még ilyen intelligens emberrel életében nem beszélt. 1908-ban fia, Wihart Ferenc építőmester - szintén apja emlékének adózva - a szentesi római katolikus temetőkápolna tervezésére kiírt pályázaton vett részt. A Wihart – német eredetiben Wihard családnak az az ága, amelyikből az építőmester származott 1774. február 8-án jelent meg először magyarországi írott forrásokban: miszerint a pozsonyi Szent Márton Székesegyházban házasságot kötött ükapja a Bécsből áttelepült köznemesi származású Joseph Weichard – az anyakönyvben neve következetesen elírva szerepel – a gróf Schönbornök preafectusa (jószágkormányzója) és ükanyja a krisztusi korú, férjénél 13 évvel idősebb Barbara Perger von Perggel (másképpen Berger von Berg) egy a török csatározások idején Horvátországból a XVI. században cseh, morva és sziléziai földre menekült nemesi család leszármazottjával, akik nevüket Vrchovsky von Vrchovyna-ról Pergerre változtatták. Éppen ennyi volt a differencia később a XX. században az építész lánya Wihart Antónia és negyedik férje dr. Kiss J. László között.

Ükapja Magyarországon Csáky György gróf Aulae prefecti-je udvarnoka lett, majd Pozsonyban a vármegyeháza (Domus Inclyniti) inspectora (Hausmeister) házfelügyelője.

Nézetem szerint nemes Weichard József azonos a „közrendű” Joannes Georgius Weigert (Weigerdt, Vaiger) Pozsony-schlossbergi szőlősgazdával (vinicola) is, aki kezdetben tehát más név alatt élt Pozsonyban, gyermekeit pedig sorra keresztelték a pozsonyi Szent Márton Székesegyházban az 1770-es években, némelyikük például később más keresztnevet is viselt - felnőttkorában. A család Pozsonyban és több mint egy évszázad múlva a környéken is virágzott, hajós-hajóépítő foglalkozású, valamint kőművesek több nemzedéke került ki közülük. Pestre 1850-ben a nagyapa, a 48/49-es közvitéz Wihart József – aki az első hentesmester volt a családban, és aki mestervizsgát a pesti hentescéhben tett- települt át. A szabadságharcban a magyar, tót és német legénységből álló pozsonyi császári és királyi 2. sorgyalogezred (Sándor-bakák) III. sorgyalog zászlóaljában harcolt, Aulich Lajos alatt. 1848. novemberében került át a Fel-Dunai hadtesthez, egységével jól szerepelt a téli hadjáratban, a II. hadtestben a tavaszi hadjáratban, főként az isaszegi csatában. Buda visszavétele után, Aulich visszavonulása után a III. sorgyalog zászlóalj a komáromi védősereghez nyert beosztást a komáromi kapitulációig. Újoncként 1848. december közepéig került alakulatához, Pozsony védelmében. Aulich december 17-én parancsot kapott a város kiürítésére, majd a Duna bal partján álló magyar csapatok maradékával a Csallóközön keresztül Komáromba majd a fővárosba vonult. Itt csatlakoztak a Görgei által vezetett feldunai haderőhöz. A Fel-Dunai hadtestben a január eleji váci átszervezés után létrehozott 4 hadosztály közül Wihart József Kmety György alakulatához került átmenetileg. A Fel-Dunai hadtest 1849 januárjában és februárjában Felső-Magyarországon működött – részt vett a branyiszkói áttörésben, illetve a bányavárosokért vívott harcokban. A nagyapa Kmety hadosztályával a bányavárosi harcok során Selmecbányára vonult be. Itt ismerte meg jövendőbeli feleségét Urad vagy Urrat Máriát, akit a szabadságharc bukása után Pesten 1850-ben nőül vett. A téli hadjárat után Aulich a II. hadtest parancsnoka lett, Wihart József ismét alatta harcolt a kápolnai, és a már említett az isaszegi csatában, valamint Buda visszavételében. Haláláig a Budapesti Honvédegylet tagja. A nagyapa ereje teljében egy hentesbaleset következtében – munka közben elvágta a kezét – vérmérgezésben halt meg a Budapest-Ferencvárosi Szent István Közkórházban 1896. február 20-án. Dédanyja nemecskei Nemecskay Krisztina, Nyitra megyei szakolcai nemes-civis családból származott, apja Nemecskay Tamás, anyja Horsenik Erzsébet, aki nagyapját házasságon kívül szülte, dédapja az egyébként házasságban élő Joseph Vihard, aki elindult a polgárosodás útján, déclasse gyertyaöntő-mézesbábos, majd kocsis illetve kovácssegéd volt pályája során, aki viszont fiát a pozsonyi Szent Márton plébániai hivatalban magáénak elismerte. Szépapja Anton Wihard von Moden a bécsi Erste Arcieren Leibgarde testőrtisztje volt évtizedeken át, (már Mária Teréziát királynőt is szolgálta) 1818-ban bekövetkezett haláláig, legmagasabb rangban őrnagy, és az alsó-sziléziai Liebauból (ma Lubawka, Lengyelország) fríz ősnemesi családból származott. A testőrőrnagy felesége Maria von Wedel volt, egy Poroszországban honos, holsteini ősnemesi származású család sarjával, akik a 13. századtól már Pomerániában, Mecklenburgban, Brandenburgban és Hannoverben is elterjedtek, sőt dán (1672, 1684) grófi rangot is szereztek, amelyet Oldenburgban is használtak, végül porosz (1776, 1798) grófi rangra is emelkedtek a dániai-vérvonalból származó Wedelek.

A család (liebaui) ősapja (Stammvater) Adam Wihard (kb. 1659-1747 Liebau) /felesége Anna (1658-1744 Liebau)/, aki a 17. század végén érkezett Nyugatról Liebauba. Közben a sziléziai Grüssauban díszkert és narancsliget őr volt. Egyetlen fia Anton Ferdinand Wihard (1701-1779) – aki az őrnagy édesapja volt - jogot tanult, majd Liebauban borkereskedést nyitott (tokaji borral is kereskedett). Felesége Maria Justina (vagy Johanna) Langer (1714-1777).

Az apai család szudétanémet-sziléziai ága a vászonszövő- és lenfonógyáros ág, Wihard néven egészen 1915-ig, a Wihard név utolsó férfi viselője, (ifjabb) Hugo Wihard (szül. 1852) haláláig – amely a hatodik utolsó liebaui férfi Wihard-generáció is volt egyúttal – virágzott.

Hugonak három lánya született. Helene Wihard, aki Ernst Websky felesége lett, Gertrud Wihard, akit egy magyar báró, Karg von Bebenburg György Frigyes vett el feleségül, neki vannak ma is nőági és nem névviselő leszármazottai, valamint Herta Wihard, akinek 4 férje volt, az első Moritz von Partyka, de az Osztrák-Magyar Monarchia vezérkari főnöke Franz Conrad von Hötzendorf gróf is a férje volt, majd Franz Putz és Karl Günste is.

Frau Moritz von Partyka geb. Hertha Wihard magánzó plippitzbergi (Stájerország) lakos egyébként Budapesten is járt. 1918. április 4-én dr. Charmant Oszkár királyi közjegyző helyettese előtt örökbefogadta és törvényes örökösévé tette Rubi Lipót kézműáru bizományos, rákosligeti lakos, a hölgy egyúttal kötelezte magát arra, hogy a továbbiakban a „Wihard-Rubi” családi nevet viseli (HU BFL – VII. 193.a – 1918 - 0242).

Wihart Ferenc kedvese Gulyás Margit, családjának 1933-ban éppen egy fonógyár közelében (Francia-Magyar Pamutipar Rt., ma a Dorottya Udvar Irodaház) épített családi házat. Liebauban (Lubawka, Lengyelország) a Markt Nr. 20. számú telken található Wihard-Haus mellett a családnak volt „minden ami jó’, a határ túloldalán Csehországban, szudétanémet földön: egy középkori várromja (Burg Silberstein, /korábban Brecstein néven/, Silberstein Wildschütz községben egy település(rész), csehül Brecstejn vára Hradacekben, ami Vlcice része), egy sörfőzdéje Wildschützben (Vlcice), egy gyógyfürdője Marienbadban (Márianské Lázne) és a lényeg, mint már jeleztem is, egy nagy fonó- szövőgyára Liebauban (Lubawka, ismét Lengyelország), valamint egy fonógyára Schatzlarban (Zaclér Csehország) is – összesen több, mint 1000 munkást foglalkoztattak - illetve Trautenau (ma Trutnov, Csehország) mellett Wildschützben (Vlcice) egy kastélya uradalommal együtt. Helene Wihardot, Hugo Wihard feleségét, született Helene Haase-t, halála után egy évvel – 1913-ban - Csehországban szudétanémet földön a wildschützi plébániatemplom (csehül ve vlčickém kostele) egyik ólomüvegablakán, megfestették mint Szent Ilonát, aki a Szent Keresztet megtalálta. Nem véletlen, férje Hugo Wihard volt a kegyúr. Érdekes a Wellers Archiv für Stamm und Wappenkunde-ban (- Monatschrift 3. Jahrgang 1902-1903, Druck und Verlag von Gebr. Vogt) Hugo Wihard úgy említi Anton Wihard bécsi testőrőrnagyot, mint aki 146 éves korában, 1881-ben halt meg, holott a valóságban 1818-ban, 83 éves korában. Igaz viszont, hogy Wihart Ferenc nagyapám – „egy tökéletes Wihard-példány” valamint a testőrtiszt Magyarországra sodort szépunokája éppen 1881-ben született Budapesten. Ifjabb és idősebb Hugo Wihard és más Wihard családtag(ok) is, talán nem egészen véletlenül, bár nem azért nem konkrét rokonlátogatásra, de többször megfordultak Pesten illetve Budapesten. Sejtették talán ezt a rokonságot Budapesten. Ennél csak a cseh Karel Capek „A Makropulos ügy” című drámája jobb! Hugo Wihard saját titulusa königlich preussischer Rittmeister valamint Herrschaftsbesitzer auf Schloss Wildschütz bei Trautenau (Böhmen) volt.

A XIX. században élt Engelhard Leonhard Franz Friedrich Wihard (1811-1835), aki a breslaui királyi és egyetemi könyvtár tanársegédje volt és E. W. Springauf álnéven az 1800 és 1830 között elhunyt és született sziléziai költőkről szerkesztett és jelentetett meg összefoglaló munkát. (Anton Wihard von Moden címerének leírása, amelyet ifjabb Hugo Wihard is használt: ezüstszínű címerpajzs vörös szemöldökfával, amelyben három darab ezüstszínű rózsa, a szemöldökfa felett és alatt egy-egy jobbra futó vörös róka, a sísakdísz: három ezüst rózsa megtűzdelve egy-egy aranymarkolatú ezüst karddal. Takarók:vörös-ezüst.)

Wihart építőmester anyja, Bienotsch Emma (Buda-Újlak 1861-Budapest 1938) a szintén porosz felső-silesita Bienotsch családból származott, anyai nagyapja Anton Bienotsch (született: Plieschnitz, Poroszország, ma Plesnica, Lengyelország), élesztőgyártási és savanyítási receptekkel érkezett Magyarországra a 1850-es évek végén, előbb Horvátországban, pontosabban Szlavóniában tevékenykedett a Szerém vármegyei Nustárban (Berzétemonostor vagy Berzétemonostora), utána az újlaki Werther Gyár „Oberbrennere” volt, majd a Tolna megyei Zombán élt, végül a Krausz Mayer-féle Szeszgyár igazgatója volt a budapesti Örömvölgy u. 8. sz. alatt.

Bienotsch Emma erős, impulzív természetű fiatal hölgy volt, ugyanakkor a pesti Angolkisasszonyokhoz járt leány-nevelőintézetbe. A házassága előtt egy fiatalemberrel, egy Breselmayer nevű "Hungerleiterrel” (apja Anton Bienotsch jellemezte így, magyarul „vezető éhenkórász”) – aki a leányiskola közelében lakott - Bécsbe szökött, mert szülei tiltották a minden egzisztencia nélküli udvarlójától, mígnem maga a bősz apa vissza nem hozta Budapestre. Anyja Bönisch Klára, osztrák felső-silesita, johannesthali születésű. A szülők házassága levirátusi volt, Clara Bönisch első férje Franz Bienotsch, a báty volt, halála után vette el az öcs Anton Bienotsch két közös gyermekük Anton (kicsiny korában meghalt) és az említett Emma születése után 1861-ben Újlakon, addig a szülők vadházasságban éltek.

Wihart Ferenc, az apa első házasságát Urbanek Amáliával kötötte, aki 1879. áprilisában gyermekszülésbe halt bele 19 éves korában, apja Urbanek Károly bádogosmester, Pest-Terézváros Hajós u. 6. majd Kőmíves u. 7. (Andrássy út) háztulajdonos, anyja Cziczelsberger Josepha. Az apai nagyapa és az apa erősen kötődött a régi barokk Belvároshoz, a Duna u. 9-ben, a Duna u. 13-ban, a Borz u.(ma Nyáry Pál u.) 9-ben, valamint a Lipót utcában (az új, a déli Váci u.) is volt különböző időkben hentesüzletük. Az apának először a józsefvárosi József u. 5-ben volt háza, mely telken később gróf Bánffy Miklós író, külügyminiszter a palotáját felépíti. (ma Reviczky u. 5.) Az apa később második feleségével Bienotsch Emmával a józsefvárosi Mátyás téren két emeletes családi házban telepedett le, amelyet a későbbi mostohaapa, Ámon Mihály hentes háromemeletesre bővíttetett ki. Amon Mihály előbb hentesmester a Mátyás téren az 1890-es évek elejétől 1903-ig, majd 1904-ig a Baross u. 120. alatt, közben már építési anyagkereskedő a Madách u. 27. sz. alatt (ma Dankó u.) 1901-1909. között, mely házat még Wihart Ferenc vásárolt. Közben 1905-től 1908-ig a kőbányai Gyömrői úton nejével vendéglős-kocsmárosok, illetve 1907-1908 között Kőbányán a Harmat u. 8140-ben szintén vendéglősök voltak. A Wihard/Wihart fríz utónév, a wig és a hart vagy hard ószász szavak összetétele, jelentése kemény háború, illetve kemény harcos. Az óalnémet, melyet az ószász megnevezéssel is illetnek egy a 9. és 12. században beszélt germán dialektus volt, melyet a mai Németország északi területein, a német partvidéken, valamint Dánia déli területein beszéltek az ott élő szászok. Közeli rokonságban áll az angol-fríz (óangol és ófríz) nyelvekkel. Más etimológia szerint a német nyelv legkorábbi ismert írott nyelvemlékekkel rendelkező, időben körülbelül 750-től 1050-ig tartó változatának a déli nyugati germán dialektusokból kifejlődő ófelnémetnek a személyneve a wig és a harti szavak összetételével. Vezetéknévként ritka, de Németország, Ausztria, Svájc legszélesebb területein elterjedt – illetve Magyarországon is különböző alakokban - valamint jellegzetesen Angliában és az Amerikai Egyesült Államokban is. Wichartot, a vitézt – így tartotta nyilván a Budapesti Honvédegylet is a nagyapát, mint Wichart Józsefet – említi a 1200 körül keletkezett középfelnémet Niebelung-ének, a Harmincnyolcadik kalandban – Dietrich vitézeinek veszte címűben, két ízben is.

Egyébként 1935-től 1940-ig az építőmester öccsének szintén Ferenc fia, Wihard Ferencként szerepel a gimnáziumi értesítőkben, úgy látszik a fiatalabb testvér jobban kereste a család eredetét, nevük eredeti írásmódját. (Így írták az építőmester nevét is: Wihard Ferenc- 1892-ben a VI. kerületi községi polgári fiúiskolában már. A nagypapa Budapest IX. kerületi polgári halotti anyakönyvében is Wihard József +1896. február 20. Korábban főleg Wichardt!) „Kis Ferenc” 1940-től 43-ig az utolsó három gimnáziumi évben már újra Wihardt (1940) vagy Wihart (1940-1943). Igaz, 1937-ben egyetlenegyszer már Wihart Ferencként van említve. A háború szele ez is? Az apa, Wihart József iskolai és általában véve pályafutása során elsősorban Wihardt volt (teljes iskolai curriculuma alatt, „elvétve”egyszer 1895-ben Wichart) és Wihart is volt, igaz ő is csak1940-től, ahogy fia is, követve apját. (egyéb téren). Az építész egyébként 1931-től írta konzekvensen a nevét Wihartnak, – addig az anyakönyvében Wihardt volt - akkor javították az anyakönyvét is. (Akár mert így magyarul is volt némi értelme a névnek, apja már hívatta magát Wiharthnak is, lásd mint a magyar "Németh" vezetéknév, bár nota bene sírfelirata német nyelvű volt, illetve az apja szerette is ezt a névalakot és előszeretettel is használta.) Végül is József öccse is a Wihart név mellett döntött - Wihardtról, mert őt is úgy anyakönyvezték még születésekor, bátyját követve, de nála, mint írtam, csak 1940-ben történt a kijavítás. Emilia testvérük az anyakönyvben Wihardt maradt!

Végül, de nem utolsósorban – a családtörténetbe kívánkozik, hogy Wihart Ferenc Seraphnak volt, egy bátyja is, szintén Wihart József (szül.:1851, Pest Terézváros) nagy valószínűséggel inkább hentessegéd, mint hentesmester, akinek előbb 1875-ben egy elismert, de házasságon kívüli – később pincér - fia született Budapest Terézvárosban, Wiehart Ferenc József, aki anyja nevén Kluger Ferencként élte életét, (a 3 évvel idősebb, vámosmikolai születésű - Hont vármegye – éppúgy, mint Selmecbánya is - Kluger Julianna szolgáló-szobalány negyedik házasságon kívüli, ám ő már elismert gyermeke volt), majd egy 19 évvel idősebb felesége volt, Kroll Karolin(a), egy varrónő, akivel a VII. kerület Csányi u. 6. sz. alatt éltek, 1891-ben azonban megözvegyült. Az elhunyt apja, Kroll Vilmos egyébként breslaui (Wroclaw) alsó-sziléziai születésű (1804). Majd egy 35 évvel fiatalabb Török Etel nevezetű hölgyet is feleségül vett, aki a VII. kerület Dohány utcai Polgári Leányiskola II.C osztályából kimaradt 1898-ban, és akitől 1904. november 11-én egy Wihart vagy később inkább Vihart József nevű fia született, aki 1935-ben szintén építőmester lett, majd építészmérnök is, mint unokatestvére Wihart Ferenc Xavér, és aki a II. világháború után Ausztráliába emigrált, ahol nőtlenül halt meg 1981. július 3-án. Végül egy Pitt Terézia nevű hölgyet is nőül vett a testvérbáty, aki 1947-ben immár özvegyen hunyt el.

Érdekes, míg öccse Wihart Ferenc Seraph egyetlen egyszer sem, az idősebb Wihart fiú majd’ háromszor is összeütközésbe került a törvénnyel. 1874-ben a budapesti főkapitány által verekedésért négynapi fogságra, 1877. június 16-án viszont őrsértésért és ellenszegülésért 48 órai fogságra ítélték el, az ítélet szerint az év június 9. és 12. közötti (4 nap) vizsgálati fogsága büntetésül azonban betudatott, amelyet a IV-X. kerületi Büntető Járásbírósági Fogházban kellett letöltenie. 1882. december 24-én, Szenteste ünnepén ismét letartoztatták életveszélye fenyegetés vádja miatt, de akkor felmentették (4 napot töltött előzetes letartoztatásban). Apja szintén Wihart József egyetlenegyszer ült ugyancsak kisebb fajsúlyú bűncselekmény, zártőrés vétsége miatt. 1880. február 18-19. között 24 óra börtönt kapott a Budapesti Királyi Törvényszéki Fogházban. Figyelemre méltó, hogy majdnem napra pontosan 16 év múlva 1896. február 20-án hunyt el orbáncban. A fogolytörzskönyveket ma Budapest Főváros Levéltára őrzi. (Az 1877-es esetben 3 fogolytörzslapot is, 1 vizsgálati fogoly és 2 elítélt fogoly törzslapot.)

1911 nyarán a báty, akkor éppen „Josef Wichart” néven Bécsben tartózkodik, ahová Rhorer Géza közjegyző hitelesítetten és ajánlottan, július 5-én megküldi Ernszt Frigyes fakereskedő levelét (Bp. VII. Csányi u. 7.), melyben Ernszt Wichartot arra kéri, hogy július 11-én Rückersdorfban, Hild közjegyzőnél jelenjen meg, hogy az adásvételi szerződésükben kikötött vételár még meg nem fizetett részét neki megfizethesse. (HU BFL - VII.192 - 1911 – 1830) Tulajdonképpen Ernszt Wichart Csányi u. 6. sz. alatti házrésze (saját és Kroll Karolinától örökölt házrésze) vételárának (12 000 korona) maradékát fizette ki.(Addig a házat Wichart az Eckstein testvérekkel közösen birtokolta.)

A báty egyetlen gyermeke, Vihart József az ausztrál emigrációban a melbourne-i magyar Regnum Marianum Egyházközség aktív tagja volt, 1958. szeptemberében például a Regnum Marianum Szent Imre Ifjúsági Egyesülete Vihart Józsefet egyik jegyzőjévé választotta. 1962. július 7-én tartott tisztújító gyűlésén az Egyházközség pedig választmányi taggá. A keresztény közösség különböző szervezeteiben kisebb-nagyobb rendszerességgel művészettörténeti előadásokat is tartott például az Egyházközség 1959. novemberi Családi Estjén a különböző festőművészeti irányzatokról beszélt.

Testvérei

Apa Wihart Ferenc

Húga Wihardt Emilia, férjezett néven Schramek Emilné (1882. szeptember 28. Budapest (Józsefváros)- 1967.november 6. Budapest XII.)

Öccse Wihart József Antal gépészmérnök (1885. március 8. Budapest (Józsefváros)-1967. augusztus 26. Budapest Józsefváros) Feleségei:I. Petráss Böske, valamint II. nemes Telegin Anna

Apa Amon Mihály

Húga Amon Irén Emilia (Hike) férjezett néven Regele Zoltánné (1893. január 2. Budapest Józsefváros)

Húga Amon Margit Emma (1894 április 1. Budapest Józsefváros), egészen kicsi korában 1895-ben elhunyt.

Öccse Amon Imre (1902. január 7. Budapest Józsefváros)

Tanulmányai, magánélete és katonai szolgálata

A VI. kerületi községi polgári fiúiskola és a budapesti községi iparrajziskola két évfolyamának elvégzése után, Budapesten Makovszky Mátyás építőmesternél dolgozott 1896. május 25-től 1897. aug. 31-ig, mint tanonc -, majd a Magyar Királyi Állami Felső Ipariskola építészeti szakcsoportjában kezdve tanulmányait, az intézményi átszervezés következtében a Magyar Királyi Állami Felső Építő Ipariskolában építőmesterként az 1899/1900. évi tanévben szerzett oklevelet, végül neves építészek és egyetemi tanárok irodáiban több éven keresztül alkalmazták, elsőként Czigler Győző műépítész irodájában. (1899-ben végzett másodéves tanulóként nyári szünidei gyakorlatát ismét Makovszky Mátyás építőmesternél töltötte, annál a Makovszkynál, aki 1895-ben háromemeletesre tervezte át és bővítette is a Mátyás tér 16. sz. alatti Wihart-házat Ámon Mihály mostohaapja és édesanyja megbízásából. Osztályfőnöke Foerk Ernő volt. 1905. november 7-én építőmesteri képesítést nyert, egy évvel később 1906-ban a szegedi Erzsébet-templom tervpályázatán 1. díjat és kivitelezési tervezést kapott. Később régi alma materéban gyakorlati oktatóként a falazási gyakorlati órákat vezette több éven át és a felvételi vizsgák lebonyolításában is részt vállalt. Az Építő Ipar 1907 május 26-ei száma hírül adta, hogy „Wihardt Ferenc építőmester Teleky-tér 4.” a Budapesti Építő-Kőműves-Kőfaragó- és Ácsmesterek Ipartestületének tagja lett.

1906 június 2-án vette feleségül a Budapest-Józsefváros ősi polgárcsaládjából származó Morbitzer Antóniát (1882. február 19., Budapest-Józsefváros -1964. július 27., Budapest) Morbitzer Mátyás, székesfővárosi főmérnöknek, a Budapesti Vízművek helyettes igazgatójának és Tarone Ilonának/Ilkának a leányát. A házasság gyermektelen volt.

Anti vagy Toncsi néni nagypapája Morbitzer Lőrinc, a budapesti Józsefváros régi, jól ismert vendéglőse volt. A Tavaszmező u. (Frühlingsfeld Gasse) 7. sz. alatt működő a „Steinschreiberhez”, vagy magyarul „A Víg kőfaragóhoz” címzett vendéglő az 1860-as, -70-es években a politikai, jogász és írói világnak igazi törzskorcsmája volt. Bevilaqua Borsody Béla kávés monográfiájában „A Vén Kőrajzolóhoz” (Zum alten Steinzeichner) néven ismeri a Morbitzer Borházat. Magának Deák Ferencnek és báró Eötvös Józsefnek is törzshelye volt, az előbbi vendégül látásáról Mikszáth és Jókai is megemlékezik több regényében. A nyárson sült csirkéiről híres vendéglőt még Laurentius Morbitzer alapította 1780 körül. Tőle fia, az 1868-ban elhunyt Morbitzer Mátyás vette át, aki igen nagy tekintélynek örvendett a régi Josefstadt-ban. Mint vagyonos és megbecsült józsefvárosi polgár a következő címeket viselte: „Pesti vendéglős, pálinka- és ecetfözőmester, Pest város képviselője és József-külváros bírája". Mátyásnak két fia volt: Mátyás és Lőrinc, egyik leánya – szintén Morbitzer Antónia, Thék Endre bútorgyáros felesége lett – házasságuk szintén gyermektelen volt. Az idősebb fiú, Morbitzer Mátyás Budapest Székesfőváros Vízmüveinek volt a főmérnöke, és már említettem Wihart építőmester apósa volt. Az ifjabb Lőrinc pedig szintén mérnöki tanulmányokat folytatott, de édesapja halála után átvette a régi vendéglő vezetését. Wihart építőmesternek sógora volt a Morbitzer-családból Morbitzer Dezső – a fővárosi főkertész, (építész, fővárosi kertészeti igazgató.)Rejtő Jenő egyik legnépszerűbb, komikus regényalakjának, Piszkos Frednek társa, részvénytársaságának egyik tagja egyébként, az azonos nevű Morbitzer is.

Wihart egyik esküvői tanúja a Morbitzer-rokon, Thék Endre bútorgyáros volt. Ezután - 1923. január 12-étől 1928. december 14-éig Wihart Ferenc a Thék Endre bútor-, zongora- és épületmunkák gyára rt-nek igazgatósági tagja volt. Másik neves sógora Morbitzer Nándor építészmérnök, építőmester. A fővárosi nagy építkezési közszállítások elnyerésében, azonban leginkább anyai unokatestvére dr. Röszler János jogtanácsos unokatestvérének a férje - a háború előtti és utáni baloldali sajtóban „sógora” dr. Petrovácz Gyula országgyűlési képviselő, Budapesti törvényhatósági bizottsági tag, a székesfőváros magasépítési ügyosztályának elnöke támogatta. Ő egyben párttagtársa is volt a Keresztény Községi Párt herminamezői tagszervezetében, továbbá építészmérnök-építőmester párost alkottak a herminamezői Szentlélek Plébániatemplom, valamint a kispesti Jézus Szent Szíve templom felépítésében is. Együtt dolgoztak az 1938. májusi Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus architektonikus megjelenítésén is.

„-Tökéletes megoldást nyert a Hősök Tere átrendezése - Nemcsak el fog férni a kongresszus, de látni és hallani is fog – számolt be címében az Uj Budapest, a Keresztény Községi Párt hivatalos hetilapjának tudósítója az újság 1938 május 21-ei számában.

Petrovácz Gyula stratégiai művészettel párosult művészi elgondolása alapján immár készen várja a Hősök tere és környéke az Eucharisztikus Kongresszus emberrengetegét – folytatja az újságíró. A szinte megoldhatatlan probléma tökéletes megoldást nyert, nemcsak el fog férni a kongresszus óriási publikuma, de látni és hallani is fog. A Hősök-tere a városligeti tó és a környék minden pontjáról látni lehet a már elkészült és pompázó fényében liturgikus művészeti tökéletességében ragyogó főoltárt, amelyet Lechner Jenő tervei alapján az ország egyik legkiválóbb építésze, Wihart Ferenc épített fel olyan tökéletességgel és konstruktív precizitással, ami bámulatba fogja ejteni még a sok hasonló szépet látott külföldi egyházi kiválóságokat is.”

A Kongresszus után a szabadtéri főoltár két szövetrátétes képét, melyek Aranyszájú Szent Jánost és Nagy Szent Bazilt ábrázolják, a Fő utcai görögkatolikus templomban a főoltár mögötti falon, két oldalt helyezték el. A templomban - ami a székesfőváros főkegyurasága alatt állott – keresztelték Wihart építőmester gyermekeit, lánya gyermekeit, akik a parókia hittanóráira is jártak. 2024 január elején röppent fel a hír, hogy felújítják a Szent Péter-bazilika főoltára feletti baldachint, amellyel a Vatikán Ferenc pápa 2025-ös nagy jubileumára készül. Gian Lorenzo Bernini 29 méter magas remekművének helyreállítása mintegy 700 ezer euróba kerül, A költségeket a Kolumbusz Lovagok nevű amerikai szervezet fedezi. Milyen érdekes: a baldachinos Főoltár másolatát az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszus idejére Wihart Ferenc építette fel a Hősök Terén, aki (azidőtájt is) a budapesti Columbus utcában lakott.

Wihart gyermek és ifjú éveiben Józsefváros több pontján lakott, így a Mátyás tér 16-os kezdeti évek után (mostohaapja anyagi csődje miatt el kellett adni) a Madách u. (ma Dankó u.) 27-ben, majd a Baross u. 83-ban. Kis kitéréssel a VII. kerület Rottenbiller u. 6/B-ben, illetve újra a Józsefvárosban a Teleki tér 4. sz. alatt majd ismét a Baross utcában, a 110. sz. alatt), majd az akkor még erzsébetvárosi Columbus u. 5/B-ben. Innét költözött legismertebb és leghosszabb ideig lakott, később már zuglóinak számító lakhelyére a Columbus u. 33-ba, mely családi házra 1924. októberében kapott építési engedélyt. A telek is ekkor került Wihart Ferenc építőmester és családja tulajdonába, romantikus stílusú lakóháza az 1920-as évek végén vált beköltözhetővé, napjainkban helyi védettségre ajánlott. Az épületben a háború után egy ideig a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének kerületi székháza volt.

Versenyszerűen sportolt a B.B.T.E. Budapesti (budai) Torna-Egylet színeiben. 1902. május 8-án egy a sportegyesületek között megrendezett nyári tornaünnepélyen 1000 méteres síkfutásban III. helyezést ért el.

Az I. világháborút megelőzően, 1902-től a k.u.k. hadseregben tartalékos katonatiszti szolgálatot vállalt. 1904. január 1-től, mint tartalékos zászlós (kadett azaz hadapród) szolgált a 6. sz. vártüzér ezrednél (6. Ungarisches Ferstungsartillerieregiment) Budapesten és Örkényben, majd 1909. január 1-től már, mint tartalékos hadnagy a 2. sz. vártüzér zászlóaljnál (2. Ungarisches Festungsartilleriebataillon) előbb Szarajevó, majd Mostar állomáshellyel. Az I. világháborúban szintén Bosznia-Hercegovinában, Bileca erődjében szolgált, 1914. október 31-től tartalékos főhadnagy, 1917. november 1-től tartalékos százados. 1918-ban mint tartalékos tüzérszázados szerelt le. Emléklapos tart. tüzérszázados, a bronz Signum Laudis, a Károly csapatkereszt, valamint a hadiérem tulajdonosa volt. Több I. világháborús emlékmű létrehozásában szerepet vállalt így az Országos Központi Hitelszövetkezet Nádor u. 22. sz. alatti központjában emléktáblát tervezett, valamint a Rákoskeresztúri Új Köztemető hősi és hadifogoly temetőjében emelendő hősi emlékmű föld, kőműves és elhelyező munkáira is sikeresen pályázott 12 127 pengő értékben.1938. január 30-án a HAC Sportegyesület (Herminamezői Atlétikai Club) díszelnökké választotta Hoffmann Ferencet, Király Kálmánt, Petrovácz Gyulát, dr. Schmaderer Oszkárt valamint Wihart Ferencet.

Az építész, mint tartalékos tüzérszázados a váci Magyar Királyi 7. Hadkiegészítő Kirendeltség állományához tartozott még 1941. december 12-én is.

1929-ben ismerkedett meg a nála több mint 19 évvel fiatalabb, egy leányát már egyedül nevelő hajadon Gulyás Margit Szerénával (1900. december 20., Budapest-1960.december 5., Budapest, görögkatolikus) egy városházi banketten, akit Gulyás Erzsébet, a magasépítési osztály titkárnője – Margit testvére mutatott be neki. Gulyás Margit majdnem napra pontosan 5 hónappal kedvese halála után hunyt el. Kapcsolatuk szerelemmé teljesedett ki, amelyből három házasságon kívüli gyermek is született. Wihart kedvese női szabónak tanult, végzettséget is szerzett, azonban gyermekeivel Wihart Ferenc 100 pengős gyerektartásából éltek, amiből 50 pengő csak a lakbér volt. Az első gyermek Ferenc – Gulyás Ferenc, még két hónapos korában hurutos tüdőlobban, 1931. április 23-án meghalt. Születése nagy öröme volt, az addig gyermektelen majd’ ötvenéves apának, annál is inkább, mert a gyermek fehér bőrű és vörös hajú volt, szakasztott apja fia. A gyermekáldás örömére szűk férfi családi körben, dr. Röszler Jánossal és dr. Gulden Richárddal kisebb-nagyobb ünnepséget is rendeztek. A második gyermek Gulyás Antónia Margit Erzsébet 1932. július 18-án látott napvilágot, ugyan lány lett, de szintén nagyon hasonlított édesapjára. Születéséről Wihart Ferencné is tudomást szerzett, és ezt levélben tudatta Gulyás Margittal. A harmadik gyerek Gulyás György Albert 1935. május 11-én született meg, azonban ő inkább külső jegyeiben édesanyjára hasonlított. A gyermekek édesanyjukkal az 1945-os budapesti városostrom végéig az I. kerület Apród u. 6-ban laktak, abban a lakásban, ahol a híres tabáni egykori „Arany Perec” vagy „Fekete Kutya” kávéház chinoiserie (a török menyegzőt ábrázoló jelenet is avagy a kép amelyen görög tempietto látszik az ülő Buddha alakkal) falfestményeit feltárták.

Gulyás Margit apja Gulyás László gépész (1874. december 15., Békés-1901. június 2., Budapest), aki gyermekei anyjával a ruszin Jircsák Máriával „halálos ágyában” otthonában a Budapest a II. kerület Fő u. 49-ben kötött házasságot 1901. május 18-án, mielőtt keszonbetegségben, valójában szervi szívbajban meghalt volna. Édesapja - szintén balágról - herceg Esterházy Pál. Az anya Gulyás Julianna békési református cseléd, főzőnő gyermeke neveltetésére a hercegtől földbirtokot kapott Békésen, amelynek árából később Gulyás Margit nevelőapja, Wagner György ezüstműves mester részére műhelyt vásároltak a Veres Pálné utcában.

Wihart Ferenc 1949. december 10-én Budapest Főváros XI. árvaszéke előtt teljes hatállyal atyailag elismerte kiskorú Antónia és György gyermekeit. Fia Wihardt György néven a SOTE Radiológiai Klinikájának gazdasági vezetője volt 1981-ben bekövetkezett haláláig. Újságíró, közgazdász lánya csak az 1980-as évek végén – (az anyakönyvi bejegyzés időpontja 1988. február 4.) kezdte viselni „Wihart” leánykori nevét.

Wihart Ferenc Gulyás Margittal folytatott szerelmi kapcsolata által is bekerült „A szentek életébe”. Édesapja – mint már tudjuk - 1889. január 18-án hunyt el, akárcsak Árpádházi Szent Margit 619 évvel korábban, 1270. január 18-án, kedvese meg éppen Margit lett, akitől a gyermekei is születtek. 1943-tól január 18-dika Árpádházi Szent Margit liturgikus ünnepe a római katolikus naptárban (korábban Szent Piroska napjaként ismert). Lánya Antónia második, Richárd fia december 27-én született, Szent János napján – avagy a boráldás ünnepén, harmadik fia, Tamás meg éppen február 7-én született Wessexi vagy Zarándok Szent Richárd ünnepnapján. Antónia anyósa szintén Margit, Mika Margit. Wihart Ferenc építette a Lehel téri Árpádházi Szent Margit templomot is. (Anton Wihard von Moden testőrtiszt ős édesapja egyébként liebaui borkereskedő volt.)

Az építész lánya középiskolai éveit a Székesfővárosi Községi Árpádházi Szent Margit
Kereskedelmi Leányiskolában töltötte, érettségit utódában a II. Kerületi Jurányi Utcai Közgazdasági Leánygimnáziumban tett, Tamás unokája a gimnázium első két évét a Kaffka Margit Gimnáziumban végezte – amely a korábbi és későbbi Isteni Megváltóról nevezett Árpádházi Szent Margit Gimnázium, Anita és Richárd unokái a Budai József Attila Gimnáziumba jártak, amely a korábbi és későbbi Ciszterci Szent Imre Gimnázium.

A Jurányi utcai épületben akkortájt egy másik lány középiskola is működött a Budapesti IV. ker. községi Gizella leánygimnázium is, amelynek jogelődjét 1884-ben a belvárosi Lipót utcában hozták létre, Lipót utcai polgári leányiskola néven, 1895-ben ez lett az ország első leánygimnáziuma. Az építész nagyapjának a belvárosi Lipót utcában hentesüzlete is volt, továbbá házmesterként is tevékenykedett az egyik házban.

Wihart Antónia a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen végzett, ahol csoporttársa és barátnője volt Bernolák Andrea, aki később az Állami Biztosító vezérigazgatója lett. Ez azért érdekes, mert Wihart Ferenc dédanyja nemecskei Nemecskay Krisztina, kinek rokona Nemecskay István (1792-1884) nagyszombati prépost, aki a szlovák irodalmi nyelv megteremtőinek - Anton Bernolákot követő - második generációjába tartozott. E baráti kapcsolat igazolhatja Wihart-Kiss Tamás unoka ama felfedezését, amivel az építész nagyapa apai nagyapjának, Wihart József hentesmesternek a származására fényt derített, a történelem homályából a 2010-es évek első felében. A nagyapáról kiderült, hogy házasságon kívül született – bár apját is bejegyezték - Nemecskay Krisztina anyától és a pozsonyi Szent Márton Székesegyház születési anyakönyvében tévesen Verndl Józsefként szerepel 1826. szeptember 19-én. A keresztapja Joseph Kautz adolycus, tehát egy kisfiú és a mamája Theresia Kautz szül Gindl, akik még egy előző napi keresztelő ügyében (Theresia Gindl-é, apja Michael Gindl kocsis) jelentek meg a plébániai hivatalban. Az építész apa a távolból szorosan nyomon követte lánya boldogulását, különösen, hogy Wihart gyökereihez, dédapjáékhoz – aki neki nagyapja volt – hű maradjon. Később Antóniának, már a hatvanas években (1962. április-májusában) a pozsonyi magyar sajtóban (A Hét, Új Szó) is jelentek meg izlandi útleírásai, mert, mint tudjuk dédapja pozsonyi születésű volt. Wihart Ferenc nagyapja Budapest IX. kerületi halotti anyakönyvében végül csak az apa, akit nem sokat látott és nem is túlságosan jól ismert – Wihard József – szerepel, édesanyja nem, egyrészt mert mindezek ellenére apjához mindvégig, vagy inkább, egyre jobban hű maradt élete végéig, másrészt a nagyapának erős személyiségű édesanyja volt Nemecskay Krisztina személyében, akitől hosszú gyermekséget örökölt, de akinek erős hatásából utóbb – az anyja szándéka szerint is – mindjobban kivált.

Az építész a II. világháborút követően újra építészmérnöki praxist indított - ezúttal nem az anyagi kártérítés miatt eladott Herminamező Columbus u. 33. sz. alatti házában, amely korában munkahelyének, tervezőirodájának is helyet adott, hanem a ferencvárosi Angyal u. 32-ben. Több állami építőipari cégnél is dolgozott, részt vett az inotai hőerőmű építési munkálataiban is. A LAKÓTERV-től ment nyugdíjba. Wihart építőmester 1960. július 8-án agyvérzés következtében hunyt el, felesége 4 évvel később követte a sírba hosszan tartó súlyos betegség következtében. Utolsó – budapesti – lakhelye a ferencvárosi Ráday u. 34-ben volt. Wihart Ferenc és Wihart Ferencné sírja a Rákoskeresztúri Új Köztemetőben található, a sírhely száma 17/XI-1-21.

Közéleti tevékenysége

Rokonszenvezett a homeopátiával, 1921-ben az Erzsébet Hasonszenvi Kórház épületére kiírt versenytárgyaláson jóváhagyták építési terveit. Rendszeresen részt vett társas vadászatokon, tagja volt a Magyar Ebtenyésztők és Ebkedvelők Egyesületének is. Buza Péter Herminamező - Fejezetek egy városrész történetéből (Bp 1992) című munkájában megemlíti, hogy Wihart építőmester a Herminamezői Szentlélek-templom historia domusa szerint melegedőt épített a városrész Columbus utcai sport- illetve jégpályája mellé saját költségén 1928-ban.

Wihart Ferencnek volt egy sajtórágalmazási pere is, mert egy 1929-ben megjelent cikkében a szintén zuglói Pál L. Leó építészről olyan állításokat közölt, amelyeket a bíróság előtt nagyobb részben nem sikerült bizonyítania. Sajtórágalmazás vétsége miatt az ítélőtábla Gadó Tanácsa is jogerősen 100 pengő pénzbüntetésre ítélte 1930. december 3-án. Az Esti Kurír 1930. december 4-ei számában is nyomon követhetjük a főtárgyalás menetét. Wihart - 1929. március 16-án az Uj Budapest hetilapban - „A zuglói oroszlán igazi arca” címmel cikket jelentetett meg, amelyben Pál L. Leó építészről egyebek között azt írta, hogy a vörösuralom alatt, mint népbiztos-megbízott a MÉMOSZ (Magyarországi Építőipari Munkások Országos Szövetsége) oszlopos tagja volt, és nagy károkat okozott a magyar építőiparnak, és a vörös díszítésű Budapest architektonikus kiképzésében bőségesen része volt. A sajtóközleményért Pál L. Leó büntetőpert indított, amelynek főtárgyalásán a büntetőtörvényszék közérdekből elrendelte a bizonyítást, hogy azok, akik a tanácsköztársaság idején a szélsőséges irányzathoz csatlakoztak, ne vehessenek reszt a magyar közéletben. A bizonyítási eljárás során merültek fel ugyan olyan adatok, amelyek arról szóltak, hogy Pál L. Leó elméletileg magasztalta a kommunista termelés előnyeit, továbbá hogy a MÉMOSZ az építészt 1920. november 12-én „ a proletárdiktatúrában való aktív részessége miatt tagjainak sorából egyszers mindenkorra kizárta; - a törvényszék mégis, az egyéb, nagy számmal felmerült kedvező adatok alapján tényként állapította meg, hogy a cikk állitásai tekintetében a valóság bizonyítása nagyobb részben nem járt sikerrel.

Wihart építőmester, mint vállalkozó

Wihart Ferenc gyorsan és pontosan dolgozott, határidőre, jól keresett is, mégis fizetési nehézségei támadtak. A kor viszonyai között is, ez a tény azt jelentette, hogy nehéz volt a vállalkozói lét, ha valaki korrektül mégis a munka gyümölcseit látva akarta megvetni lábait a versenyben. Wihart Ferenc építési vállalkozóként gyakran pénzszűkében volt. Ez köszönhető volt annak, hogy bár gyakran nagy volumenű közszállításokban vett részt, de nagy létszámú munkássereggel is dolgozott és az átlagnál jobban is fizette építőmunkásait. Egy esetben expressis verbis éppen ennek a keresztényszociális szempontnak köszönhetően kapta vállalatba a közszállítást. A polgármesteri XIII. (magasépítési) ügyosztály szakbizottságának ülésén 1935. évi szeptember 20.-án .az Új Szent János Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Pavilonjának föld-, kőműves-, vasbeton- és elhelyezőmunkáinak vállalatba adásánál konkrétan ez az érv esett döntően latba a munka odaítélésekor. (Fővárosi Közlöny 1935. október 25-ei számában közölt jegyzőkönyv szerint az ülésen Petrovácz Gyula hozzá tette, hogy a Németvölgyi temető – ahol Wihart apja is nyugodott - kerítésfala bedől, rendbe kellene hozni) Előtte viszont a keresztényszociális gondolatnak megfelelően arról beszélt, hogy mint a főváros pénzügyi őre, fokozottan vigyáz a kiadásokra, de képes a takarékosság elvét egy magasabb szempontnak alárendelni. Nem lehet a legolcsóbb ajánlattevőt megbízni, ha az a munka rovására menne.

1933-ban például már csődközeli állapotba jutott. A Pesti Napló 1933, január 26-ai száma arról számolt be, hogy Wihart építőmester ellen csődeljárást kezdeményeztek, ugyanis fizetésképtelenséget jelentett be alig 77 ezer pengőre rúgó tartozása miatt. Az építőszakma viszonyait szomorúan jellemezte ez a fizetésképteplenség – tette hozzá a cikk írója. Bár az építésznek nyolc fővárosi építkezésen negyedmillió pengő volt a bruttó keresete, a forgó tőke hiánya miatt nem tudott eleget tenni aránylag csekély kötelezettségeinek. Az újságíró szerint Wihart keresetét főleg saját villaépítkezésébe fektette be. A cikkíró külön kiemelte azt is, hogy az építőmester közeli rokona Petrovácz Gyula országgyűlési képviselő, fővárosi bizottsági tagnak, és így rendkívül sok építkezést bonyolított le az utóbbi években, így ő építette az állatkerti lakóházat, továbbá az Orsolyarend Stefánia úti zárdáját, a Jászberényi úti fővárosi szükséglakásokat, közreműködött a Róna utcai fővárosi bérház, továbbá a Lenke úti fővárosi iskola építkezésében js. Wihart volt az építési vállalkozója á Thököly úti diákotthonnak a miskolci utcai fővárosi iskolának, a Bihari úti szükséglakásoknak, ő végezte a vágóhíd nagyszabású javítási munkáit is. Ezenkívül az állam részére is, jelentős építkezéséket végzett, s legutóbb ő építette fel a Lehel téri Szent Margit-templomot. Mindezek az építkezések rentábilisaknak bizonyultak. A szakértő 77 százalékot meghalló fedezetet mutatott ki a hitelezők kérésére, de elrendelték a szavazást, hogy az eljárás csődönkívüli kényszeregyezséggel, illetve az adós 58 százalékos egyességi kvótájával záródjon. Végül 1933. március 4-én a budapesti királyi törvényszék Ke 49740/12 4932. sz. végzésével jóváhagyta az adós és a hitelezők között az Országos Hitelvédő Egylet közreműködésével 1933. évi január hó 23-án létrejött magánegyességet az adós 50 százalékos ajánlata mellett.

A folytonos pénzavar végül bűntetőügybe torkollott. A Minisztertanács 1940. december 20-án Wihart Ferenc építőmestert véglegesen kizárta minden közszállításból a budapesti Teve utcai tűzőrségi laktanya építésekor elkövetett szabálytalan számfejtés miatt. Wihart építőmestert ugyanis a bíróság 15 rendbeli hivatali visszaélés vétsége és közokirathamisítás miatt emelt vádban felbujtóként bűnösnek találta. Wihart elnyerte a Teve utcai tűzőrségi laktanya kőműves munkáira a közszállítást 158 893 pengős ajánlata alapján, járandóságát azonban teljes egészében a Magyar-Cseh Iparbank Rt-re engedményezte. Az engedményezés (a letiltások) ellenére a vállalkozó Budapest Székesfőváros számvevőségi tisztviselőjével, Csohay Árpáddal összejátszva, annak szabálytalan számfejtése folytán 15 részletfizetés alkalmával összesen 60 077 pengőt vett fel szabálytalanul, és így magának jogtalan vagyoni hasznot szerzett. A vádirat szerint Wihart felbujtást követett el, a per főtárgyalásán azonban azzal védekezett, hogy ő ugyan szólt Csohaynak, hogy a letiltásokat ne vegye figyelembe, de azért ellenszolgáltatásul semmit sem adott. A bűntetőtörvényszék Kovács Miklós tanácsa 1942. február 6-án Wihartot bűnősnek találta és háromévi fegyházra ítélte. Wihart büntetését nem töltötte le maradéktalanul, büntetésének egy részét elengedték.

A Budapesti Közlöny 1943. február 27-ei számában megjelent kis hír szerint a Budapesti Mérnöki Kamara választmánya Wihart Ferenc építészmérnököt a budapesti kir. büntetőtörvényszék B. IV. 241/1941.—14. számú nem jogerős ítélete miatt a Mérnöki Rendtartás 8. §-a alapján a mérnöki gyakorlat folytatásától további intézkedésig felfüggesztette.

Az 1943 október 12-ei szám később már arról számolt be, hogy önkéntes lemondása alapján a Kamara tagjai sorából törölték Wihart Ferenc építészmérnököt, 1943. július 30-ai hatállyal.

Budapesten többek között ő építette mint kivitelező a Lehel-téri Árpádházi Boldog később Szent Margit és a Herminamező-Kassai-téri Szentlélek templomokat, valamint a Kispesti Jézus Szent Szíve templomot is, az Orsolya-rend zárda- és iskolaépületét, ezeken kívül sok egyéb állami és fővárosi iskolát és középületet. Lakás és, iroda: XIV., Columbus-u.-33. Tel.:496-908.

Az építési vállalkozását a budapesti királyi törvényszék, mint cégbíróság jegyezte be a kereskedelmi egyéni cégek jegyzékébe 1931. december 10-én „Wihart Ferenc építőmester” néven. Ebben a cégbejegyzési eljárásban lett okiratilag is igazolva, hogy neve helyesen Wihart és nem Wihardt (Budapest Főváros Levéltára Raktári jelzet: HU BFL – VII.2.e – 33211 - 1931).

Építészi munkássága

A Bihari úti szükséglakások

Stílusosan - nagy vihart kavart -, nagyon felkapott építkezését Wihartnak a korabeli sajtóban csak a Bihari úti szükséglakások ügyeként emlegették. 122 szükséglakást épített amerikaias gyorsasággal, azonban a közszállítás több szempontból is vitatott volt. Baleset is történt ekkor személyi sérüléssel.

Wihart építőmesternek több széles körben ismert építkezési balesete volt, amelyet a sajtó is szárnyára kapott, bár valójában csak két építőmunkása sérült meg. A Fővárosi Hírlap 1932 március 2-ai száma adta hírül, hogy a Budapest-Kőbányai Bihari úti valamint Ceglédi úti szűkséglakások megépítését minden versenytárgyalás mellőzésével adta ki a magasépítési ügyosztály, azzal az indokolással, hogy az építkezések sürgős befejezést igényelnek. Wossala Sándor tanácsnok klasszikus rövidséggel „gyorsütemű építkezésnek” minősítette a munkálatok menetét és ezzel próbálta alátámasztani azt az eljárást, hogy az építkezési munkálatokat minden pályázat mellőzésével a Márkus Lajos vasszerkezeti üzemnek és Wihart Ferenc építőmesternek juttatta, amikor a közmunkákra áhítozó iparosok és vállalkozók százai hiába várakoztak a legkisebb munkalehetőség után. A mindennapi késedelemért 3300 pengő pönálé illette a fővárost. A „gyorsütemű építkezés“ tehát megindult, de a gyorsított tempó miatt az egyik helyiség állványozott mennyezete beszakadt a Ceglédi-úton 1932. február 23-án, kedden reggel 8 óra tájban. A leomló tégla és vakolat Sallay Tivadar 27 éves segédmunkást és Teleki Mihály 27 éves kőművest súlyosan megsebesítette. A mentők mindkettőjüket agyrázkódással szállították az Uzsoki utcai kórházba.

Az újságíró rögtön hozzátette, hogy hasonló szerencsétlenség már történt 1931 júliusában, amikor a Fővárosi Alkalmazottak Társasház Szövetkezetének négy bérpalotából álló építkezésénél, a Lenke-út sarkán létesített ötemeletes bérház állványzata összeomlott.

A felelős építész Wihart Ferenc akkor a vihart okolta a szerencsétlenségért, a, szakemberek azonban megállapították, hogy az állványozást szabálytalanul végezték, ugyanis az állványokat tartó gerendákat nem építették be a falakba – így az újságíró. Áldott véletlen, hogy az állítólagos szélvihar a kora reggeli órákban indult romboló útjára, mert akkor a munkások még nem voltak az állványokon és így a tömegszerencsétlenség nem következett be.

Azt a házat is Wihart Ferenc építette, akiről még tudni kell – teszi hozzá a cikk írója, hogy a kőművesmesterek iparostanonc-iskolájában az állványkészítési tanszak tanára.

A Bihari úti szükséglakásokat, amerikai mintára, acélszerkezetes vázzal, avagy blockrendszerben építették, mely építkezési forma a legolcsóbb és szakemberek számítása szerint légköbméterenként 18 pengővel annyira túl van dotálva, hogy emellett a vállalkozó tisztességes polgári hasznot könyvelhet el. Eszel szemben a versenytárgyalástól mentesített Márkus—Wihart páros légköbméterenként 24 pengővel kapta a megbízást, a túlfizetés tehát mintegy 70.000 pengőre rúgott, ami a 380.000 pengős vállalkozási főösszeg mellett példátlanul horribilis károsodást jelent a főváros részére. A gyorsütemű munkakiadás és a gyorsütemű építkezés tehát a főváros érdekeit is megkárosította, ugyanakkor, amikor az egész építkezési szakma arculcsapását eredményezte.

A Budapesti Kőműves és Kőfaragó Ipartestület rendes évi közgyűlésén részletesen foglalkoztak azzal a sérelemmel, amely a kisiparosokat a főváros Bihari-úti szükséglakásainak építése miatt érte.

Az Ipartestület már számos ízben kényszerült arra, hogy a közmunkák igazságos megosztását kérje. A kőművesmesterek példátlan ínségben élnek, — tűrnek és szenvednek, — s ekkor nem az történik, hogy törvényes jogaikat biztosítanák, hanem ellenkezőleg favorizált egyéneket tömnek únos-untalan munkával.

A Független Budapest 1932.március 30-ai száma beszámolt arról, hogy a Bihari úti új szükséglakások építése körül keletkezett zűrzavar teljesen elsimult, mert a vállalkozók az épületeket a kitűzött időben kifogástalan állapotban átadták.

Az új szükséglakásokba már beköltöztek a boldog lakók és az épületek átadásával egyidejűleg a középítési bizottság is ülést tartott, melyet helyszíni szemle előzött meg.

A helyszíni szemlén a középítési bizottság tagjai nagy meglepetéssel látták, milyen munkát végeztek a vállalkozók a rendelkezésükre álló 40 nap alatt. Szinte hihetetlen, hogy ennyi idő alatt sikerült felépíteni és lakható állapotba hozni az épületeket és a bizottság egyhangúlag a legnagyobb elismeréssel adózott úgy a vállalkozóknak, Márkus Lajosnak, aki a vasszerkezetet szállította, mint Wihárt Ferenc építési vállalkozónak, aki az építkezési munkákat végezte. Külön elismeréssel és köszönettel honorálták Wossala tanácsnok érdemeit, akit felelőtlen támadások érték az építkezés gyors kiadása miatt: az eredmény azonban igazolta őt. A Magyarország 1932. március 18-ai számából hozzátehetjük, hogy a nagy hidegre tekintettel az épületek bevakolását még nem végezték el, és mivel a kokszfűtés sárgás foltjai látszanak, nyáron a szobákat újra meszelik, valamint a gázrezsók sincsenek felszerelve a fedezet hiánya miatt.

Az „Ujság” Drágít a főváros - Vihar Wihart nevű vállalkozó körül” című 1932 március 11-ei cikkében az újságíró beszámol a főváros törvényhatósági tanácsülésén elhangzottakról. Petrovácz Gyula, aki egyébként a magasépítési szakbizottság elnöki tisztét töltötte be, és aki - Büchler József felszólaló szerint Wihart Ferenc sógora - azt bizonygatta, hogy az építési munkát a Márkus-féle vasszerkezeti gyár kapta törvényszerűen a polgármestertől. A cég tulajdonosát nem ismeri. A kőművesmunkát végző alvállalkozó: Wihart Ferenc volt, aki neki tényleg „valami távoli rokona”, azonban Wihart a munkát közvetlenül a főmegbízott cégtől kapta, amiről viszont a fővárosnak tudomása sem volt.

A Közgazdasági értesítő 1937. október 30-ai száma beszámolt arról, hogy Wihart egy másik nagyobb volumenű fővárosi szükséglakásépítésben is részt vett szintén Kőbányán, a Hős és Zách utcákban. A Polgármesteri hivatal versenytárgyalás alapján Boghen Györgynek, 207.166.83 pengő, Csengery Árpádnak. 207.166.83 pengő, Wihart Ferencnek. 196.558.38 pengő, valamint Fábián Istvánnak. 196.558.38 pengő értékben adott megbízást.

Wihart építőmester másik balesete – a FANSZ társasházak

Az Új Nemzedék 1931. július 30-ai száma tudósította azt az esetet, amikor a Lenke út (a mai XI. kerületi Bocskai út) és a Horthy Miklós út (a mai XI. kerületi Bartók Béla út) sarkán álló, öt emelet magasra tervezett egyik FANSZ épület – a Lenke Udvar - teljes állványzata összedőlt a reggeli szélviharban, de a mintegy 50 építőmunkás az aznapi rendkívüli - 1 órával későbbi, 7 órai munkakezdés miatt - nem sérült meg, és mivel egyetlen járókelő sem tartózkodott az állványzat alatt, személyi sérülés egyáltalán nem történt, csak anyagi kár származott belőle. Az a „véletlen”, hogy bizonyos technikai okok miatt 1 órával későbbre tűzték ki a munka megkezdését, mentette meg az ötven munkás életét a katasztrófától.

Ugyanabban az épülettömbben Wihart Ferenc tervei alapján épült még a Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége, röviden FANSZ társasházai közül kettő is. A Liber Endre alpolgármesterről elnevezett Edőmér u. 4. sz. alatt található Endre Udvar, valamint a Tas vezér utca 18. sz. alatt található Levente Társasház. Wihart Ferenc volt az egyetlen építészmérnök, aki a FANSZ-tól két, egymás mellett álló házra is megbízást kapott 1935/1936-ban, illetve 1936/1937-ben.

Az újszegedi Árpádházi Szent Erzsébet - neogótikus - templom

Az 1906-ban kiírt tervpályázat ugyancsak megmozgatta az építészeket – írja Tóth Zsuzsanna Wihart Ferenc, a zuglói-budapesti építész című nyolc oldalas rövid munkájában a Magyar Építőipar 2019. május 1-ei számában. Összesen 10 pályamű érkezett – folytatja Szegedről, Budapestről, Vácról, Győrből, Székesfehérvárról és Bécsből. Az első díjat a fővárosi Wihart Ferenc „Erzsébet" jeligéjű terve nyerte, mely főhajóból és kereszthajóból álló templomot szánt Újszegedre, főhomlokzatán magas főtoronnyal, mellékhomlokzatán két kisebb melléktoronnyal. A templomhomlokzat tetszetős volt, jól illeszkedett az újszegedi környezethez. A templomtorony 30 méteresre volt tervezve, az épület belső hossza 21 méter, szélessége 13 méter, a párkánymagasság 12 méter volt. A templomot Wihart Ferenc 500 fősre tervezte. A kivitelezésre megtartott versenytárgyaláson Skrobák Gyula és Társa cég ajánlatát fogadták el 1908. tavaszán. 1909. májusában már állt a neogótikus templom. A felszentelésig tartó időszak a belső berendezéssel telt. Az orgonát Szoukenik János szegedi cége építette. A lebontott rókusi templomból kikerült három oltár és szószék anyagából új fő- és két mellékoltárt, új szószéket készítettek neogót stílusban. A főoltárt magyarországi Szent Erzsébet különösen nagy értékű képével ékesítették. A templom 1910. október 15-re elkészült, majd november 19-én, Erzsébet napján felszentelték.

A Róna utcai székesfővárosi bérház

A Fővárosi Közlöny 1928. aug 31-ei száma számolt be A székesfővárosi Róna-utcai bérház falegyenünnepélyeről. Augusztus 25-én, szombaton tartották a VII. ker., Róna-utcában épülő székesfővárosi bérház falegyenünnepélyét. A főváros képviseletében Wossala Sándor műszaki főtanácsos, a bérházépítkezések főellenőre, meleg szavakkal üdvözölte a törvényhatóságból kiküldött felügyelőbizottság megjelent tagjait, Petrovácz Gyula és Fóthy Vilmos biz. tagokat, köszönetet mondott Szabolcs Ferenc tervező építésznek, Wihart és Makovszky építési vállalkozóknak és 300 munkásuknak, akiknek az érdeme, hogy a hatalmas négyemeletes épület amerikai gyorsasággal 10 hét alatt már falegyent ért el. Az eddig végzett szép munka reményt ad arra, hogy a megállapított határidőre, 1929. évi május 1-ére az épület beköltözhető lesz és mivel már eddig is megtakarítások vannak, az építkezés végösszege az előirányzott hitelkereten jóval belül marad.

A Miskolci úti elemi iskola és óvoda (VII. kerület)

Lavotta Gyula székesfővárosi műszaki főtanácsos „Iskolaavatás” című cikkében az alábbiakat írja a Vállalkozók Lapja 1931. február 25-ei számában.

A székesfőváros most avatta fel két újonnan elkészült iskoláját. A Miskolci úti iskola az 1928. évben megkezdett iskolaépítési program alapján létesült és a második építési ciklusnak képezi egyik részét.

Ismeretes a székesfőváros nagy iskolaépítési programja, melyet úgy véltek lebonyolítani, hegy 1928. évtől kezdve évenként 2 millió pengőt állítottak be az évi költségvetése, az építési költségek fedezetéül. Már az 1931. évi költségvetés is csak 1 millió pengőt tartott fenn erre a célra.

Az első ciklusban felépült Miskolci úti iskolaépület légköbméterenként már csak 38 pengő egységárat mutat, ami olyan teljesítmény, melyért csak dicséret illeti meg az építés gondos vezetőit.

А VII. kerület Miskolci és Czobor utcák sarkán, egy három oldalt utcával határolt területen — emeltetett a 8 tanteremből és tornateremből álló elemi iskola — s a vele szoros kapcsolatban levő óvodaépület, minden hozzátartozó melléképítménnyel.

Egy előudvaron át (cour d'honneur) mely kertészeti kiképzést fog nyerni — jutunk be az iskolaépületbe, balra a 162 nm-es földszintes jól megvilágított tornateremmel, jobbra a lépcsőházzal, mely a tantermek előtt végig menő folyosókkal kapcsolatban van — s egy emelet magasságra vezet fel.

A folyosók világosak, naposak, a tantermek szintén, — ügyes alaprajzi elrendezésüknél fogva mintául szolgálhatnak egy modern fővárosi iskolának — mint ahogy azt a megnyitó alkalmával — egy igen kiváló építész, aki tagja a törvényhatóságnak — megjegyezte. Az iskolának van még egy mellékutcai bejárója, melynek mentén a szolgalakás helyezkedik el. Ez, valamint az orvosi szoba s rendelő — szigorúan-alkalmazkodik ahhoz az orvosi követeléshez — hogy teljesen izolálva legyen az iskolaépülettől a járványos betegségek fellépésére való tekintetből, de ugyanakkor összefüggésben legyen a főépülettel is.

A tantermek padozata gumi, az iskolabútorok egyszerűek, de jó minőséget árulnak el. Az egész épület központi fűtéssel van ellátva, melynek kazánháza az alagsorban helyezkedik el, ahol még a napközi otthon, étkeztetési ebédlő és konyha s egyéb mellékhelyiségek állanak a kívánt mennyiségben rendelkezésre. — Megemlíthető újdonság a villanyvilágítási berendezésnél, hogy minden lámpa külön kapcsolót kapott, ami takarékosságot fog eredményezni.

Egyetlen kifogásolható hiánya az épületnek, hogy a szennyvizek a főcsatorna hiányában egy ülepítő és onnan emésztő medencébe vannak vezetve. Ez azonban csak átmeneti állapot, míg a főgyűjtő, mely építés alatt van, elkészül, amire megvan a remény a jövő őszig.

Az iskolával összefüggően, de külön udvarral készült az óvodaépület, két játszóteremmel, egy-egy pihenő s szertárral. Jól világított, szellőzhető termek, melyek bájos falfestéssel vannak ellátva, a folyosókkal együtt adják az óvoda kellemes belső képét. Egy bölcsődehelyiség, az alagsorban napközi, ebédlő s egyéb mellékhelyiségek egészítik ki az épületet. Elhelyezést talált azonkívül egy dajkalakás, s egy óvónőilakás is az emeleten kitűnő elszigeteltséggel.

Az épületet Kauser Andor építész-tanár tervezte azon jól bevált iskolaépítési szabályok betartása mellett, melyeket a középítési ügyosztály honosított meg az uj iskola építésekre nézve. A külső homlokzati kép egyszerű, modern, jó rythmusban váltakozó ablaknyílásokkal, szép és jó arányokkal.

A Miskolci úti iskola tervezését, amint már fentebb is említettük, Kauser Andor műépítész tanár végezte. Az iskolának- úgy külső, mint belső kiképzése és elosztottsága avatott kéz munkájára vall és Kauser professzor ezzel a munkájával is igazolta, hogy megérdemelten áll az ország első építészei sorában.

Wihart Ferenc építész és építőmester végezte a föld-, kőműves- és elhelyező munkát. Ezen teljesítményével újra példáját adta, hogy miképpen lehet szűk pénzügyi keretek között is, minden tekintetben precíz és szakszerű munkát végezni. Nemcsak a munka szakszerűségével, hanem az egyes határidők pontos betartásával is brillírozott Wihart Ferenc és jóllehet korára nézve a fiatalok közé tartozik, rendkívüli rutinja és felkészültsége a legnagyobb munkára is predesztinálja őt.

A Lehel-téri templom

Árpádházi Boldog Margit egyházközség templomépítő bizottságának az volt a kívánsága, hogy az épülő templomnak tervei annak a kornak a stílusában készüljenek, amelyben Árpádházi Boldog Margit élt. Möller István műegyetemi tanár, ennek a stílusnak kiváló ismerője, a magyar műemlékeknél kialakult formáknak szellemében oldotta meg a reá ruházott feladatot, anélkül azonban, hogy valamelyik emléknek közvetlen utánzatáról volna szó. Az épülő templom kéttomyos főhomlokzata a zsámbéki templomra fog emlékeztetni, de méreteiben és egyes részleteiben némi eltéréssel. Egyébiránt is a zsámbéki templom szerzetestemplomnak épült és elrendezése nem felel meg a mai plébánia-templom szükségletének, már ebből a szempontból is az épülő templom teljesen eredeti alkotás, erre mutatnak a mai szerkezeteknek, a vasbetonnak alkalmazása is, ámde azért érvényesülni fognak a zsámbéki templom gyönyörű arányai és a zsámbéki templom négy építési korából eredő ama részletképzések, melyek éppen Boldog Margit idejéből valók. Ebben a korban fejlődött hazánkban legszebben az átmeneti stílus, mely még a román stílus tradícióin épült fel, de már gót részletekkel alakult ki. Az épülő templom 2700 lélek befogadása számára van tervezve, tágas belső térképzéssel, egyhajós bazilikális elrendezéssel, nagy szentéllyel és tágas zenekórussal. A templomhoz csatlakozik a templom szentélyével összekötött keresztelő kápolna, melynek külön külső bejárója is lesz. A sekrestyéhez csatlakozik egy tanácsadó helyiség, mely a mellékhajóból is hozzáférhető. A főbejáraton kívül két oldalbejáróról is gondoskodás történik. A főoltáron kívül a mellékapszisokba is oltárok kerülnek és a déli hosszfal mentén lesz a Szentsír-oltár felállítva. Az akusztikai szempontokra, a templom szellőzésére és fűtésére különös gond lesz fordítva. A belső kiképzésnél korhű kezelés van tervbe véve. A templom külseje a torony sisakjaival együtt teljesen faragott kővel lesz burkolva. Az építkezés összköltsége 760.000 pengőre van előirányozva. A templom főméretei: külső hosszúsága 54.60 méter, belső hosszúsága 49.50 m., a főhajó szélessége 11.20 m., mindhárom hajó szélessége 20.00 m., a beépített terület pedig 1252.76 méter. Az építési munkát Wihart Ferenc okl. építész, építőmester végzi. (Milyen lesz a Lehel-téri templom – A Munkaadó 1931. október 14-ei számában)

Az építkezés – mint az újságcikkből is kiderül – 1931-ben indult. A templomot 1933. október 15-én szentelték fel.

A bonyhádi ev. reálgimnázium új Diákotthona

Mikor a bonyhádi ev. reálgimnázium új épülete 1908 őszén megnyílt, szinte magától kínálkozott az a terv, hogy a régi épületet diákotthonná alakítsák. 1909 őszén Molnár Kálmán tanár vezetésével valóban meg is nyílt a Diákotthon. Az új intézmény életrevalónak bizonyult. 1912-ben már az Otthon kibővítése is szóba kerül; terv is megy fel a minisztériumba, de a minisztérium nem találja elfogadhatónak. Mire az új terv elkészült volna, a közbejött világháború minden tervezgetést elhallgattatott. 1926-ban éled fel újra a régi gondolat. Nem kis gondot okozott azonban a fenntartónak, a tolna-baranya-somogyi ev. egyházmegyének az új Diákotthon elhelyezésének a kérdése. Hosszú, körültekintő megfontolás után az iskola befásított területe mellett új területet vásároltak az új épület helyéül. Wihart Ferenc budapesti építészmérnökkel ki is dolgoztatták a terveket s a Katona-Székely-Molnár budapesti céget megbízva az építési munkálatokkal, 1934 szeptemberében megkezdték az építkezést. Decemberben már tető alatt állott az épület. 1935 tavaszán a vízvezetéket, valamint a villany berendezést készítették el. Az első tekintetre feltűnő épület csak egy része a tervezett nagyobb épületnek. A régi épületet azonban a rész épület is pótolni tudja. 60 tanuló elhelyezhető benne - írja a Harangszó evangélikus egyházi orgánum 1935. szeptember 22-ei száma.

9/2009. (III. 6.) OKM rendelet – amely az épületet műemlékké nyilvánította, kiemeli (18. §), hogy a védetté nyilvánítás célja az 1893-ban Kallina Móra tervei szerint épült tornacsarnok, az 1908-ban Baumgarten Sándor tervei alapján épült szecessziós stílusú evangélikus gimnázium, valamint az 1935-ben Wihart Ferenc tervei szerint épült diákotthon építészeti és iparművészeti értékeinek megőrzése. (A rendelet javaslatában még benne szerepelt, hogy az együttes minden átalakítás ellenére - a diákotthont 1995-ben átépítették- tudatos értékalkotó szemléletről tanúskodik. Építészei koruk kiemelkedő művészei voltak, ezért a különböző korokból származó épületek változatos, mégis harmonikus együttest alkotnak. Az iskola vezetése és a tulajdonos evangélikus egyház ma is kiemelt figyelmet szentel az iskola épületeinek megőrzésére, a körülöttük kialakított tér igényes kezelésére. A műemléki védelem építészet-, település- és egyháztörténeti szempontból is indokolt és figyelemfelkeltő hatású."

Az építész Antónia lánya, negyedik házasságából született negyedik gyermeke, legkisebb fia Wihart-Kiss Tamás újságíró, városvédő, akinek a Honvéd Főparancsnokság (HP) helyreállításért küzdő városvédő honlapja 2005. február 9-e óta az interneten elérhető. Az unoka számára is csak később derült ki, hogy a HP-t jegyző Kallina Mór valamint nagyapja Wihart Ferenc egyazon épületkomplexumban - a bonyhádi evangélikus gimnáziumban és melléképületeiben - hagyta keze nyomát.

Kallina Mór unokája, Árkay Bertalan tervezte azt a toldalék és ráépítést, amelyben az unoka lakása található, abban a Kökörcsin u. 27. Daróci út 74. saroktársasházban, mely házat eredetileg nagyapja Wihart Ferenc tervezett 1932-ben Gulyás Erzsébet számára. Wihart a negyvenes években, bűntetőügye miatt már, mint építész nem volt elérhető, ezért a család Árkayt bízta meg az át-, illetve tovább építéssel.

A XIV. kerület herminamezői Szentlélek Plébániatemplom,

Wossala Sándor tanácsnok a következőket mondotta az Uj Budapest munkatársának, amely az újságban 1936. szeptember 12-én napvilágot is látott: — A magasépítési ügyosztály ügykörében felhalmozódott problémák közül legfontosabb volt az utóbbi napokban a herminamezei templom megépítésének vállalatba adása. A polgármester úr a több mint félmilliós közmunkát (ez az összköltség) Wihart Ferenc vállalkozónak juttatta, aki az építkezést már meg is kezdte. Az ünnepélyes alapkőletétel a bíboros hercegprímás jelenlétében szeptember 20-án lesz.

Az új templom, mint ismeretes, a Kassai-térén lesz, a meghosszabbítandó Andrássy-út tengelyében – írja már az Uj Budapest 1936. szeptember 26-ai száma. Az új templom nemes vonalú tervét Petrovácz Gyula országgyűlési képviselő, fővárosi törvényhatósági bizottsági tag készítette el az egyházközség felkérésére. Ez a templom Petrovácz Gyula jubiláris terve szerint épül fel – emeli ki az újságíró: Petrovácz az ország negyvenkilenc szebbnél-szebb templomának tervét készítette már el, a Kassai-téri templom terve Petrovácz ötvenedik jubiláris templomterve. Mindezekhez hozzátesszük a számunkra legfontosabbat: az új templom építésével Szendy Károly polgármester az egyházközsági képviselőtestület tagját, Wihart Ferencet bízta meg, aki a megtartott nyilvános versenytárgyalás során, a föld-, kőműves-, elhelyező-, beton- es szigetelőmunkára a legkedvezőbb 185.449 pengős ajánlatot adta.

A cikk írója hozzáteszi: Wihart régi, patinás-nevű építész, a rákosvárosiaknak külön örömük, hogy az ő pátriájukba tartozó építőmester fogja valóra váltani a szintén rákosvárosi Petrovácz gyönyörű elképzelését.

Az alapkő-szentelési ünnepség kapcsán. a felvirágzott szószékről dr. Serédi Jusztinián Magyarország bíboros hercegprímása mondott beszédet, azt kívánva, hogy a templom legyen a rákosvárosiak természetfölötti és természetes életének központja és kiindulópontja.

Megköszönte a prímás a fővárosnak, mint nemes kegyúmak támogatását és külön köszönetét mondott Petrovácz Gyulának, aki mint irányító-művész elméjének munkáját nemcsak Isten dicsőségének szentelte, hanem azt minden ellenszolgáltatás nélkül az egyházközség rendelkezésére bocsátotta. Petrovácz Gyula ezen cselekedetével tulajdonképen harmincezer pengős adományával, — mert ennyit reprezentálnak a templomépítési tervek — járult hozzá a templom felépítéséhez.

A hercegprímás beszéde után megkezdődött az alapkőszentelés szertartása. A bíboros hercegprímás elvégezte a só és víz megszentelését, majd körmenetben körüljárta az építendő templom körvonalait. A hercegprímás ezután megszentelte az alapkövet, amelyben helyetfoglal az alapítási okmány, a keresztény napilapok egy-egy példánya, továbbá az Uj Budapest egy példánya is. Az alapkövet azután a Mindszentek litániájának elmondása után Wihart Ferenc építőmester vezetésével helyére illesztették.

1937. november 14-én került sor szokatlanul erős havazásban, az elkészült templom felszentelésére. Ekkor helyezik el itt Szent Kelemen és Szent Tamás ereklyéit.

1937. november 20-án az Uj Budapest is hírt ad a templom felszenteléséről. Az újságíró így folytatja: A templomot, mely a magyar építőművészet egyik legszebb alkotása, Petrovácz Gyula tervezte. A berendezéssel együtt kereken négyszázezer pengőbe került ez a lenyűgözően szép templom, melynek főoltára minden helyről egyformán látható. A templomot és a plébániát Wihart Ferenc, többszörös pályadíjnyertes építész, építette, aki 1906- ban nyerte első pályadíját az új szegedi templom tervpályázatán, amely az ő tervei alapján azután fel is épült. Wihart számos közmunkái közül felemlíthető a Jászberényi-úti és Bihari-úti szükséglakások, a Lenke-téri és Miskolczi-úti iskolák, az Orsolya-zárda, a Leheltéri plébánia-templom épülete stb. A templom egy esztendő alatt készült el, ami templomépítésnél rekord teljesítmény és Wihart kiváló szakértelmének köszönhető.

Kispesti Jézus Szent Szíve templom

1922-ben alakult meg Kispesten a Jézus Szíve Szövetség, amely szükségesnek érezte, hogy egy új templomot építtessen – olvasható az egyházközség honlapján. A Jézus Szíve Szövetség világi elnöke, Fonó Ferenc kérte a város vezetőségét, hogy a régi, használaton kívüli temetőt, ahova az egykori Kispest alapítóit és első polgárait temették, engedje át a Jézus Szentséges Szíve tiszteletére építendő templom javára. Ez 1927-ben történt meg, a főplébánia megkapta a templom és egy rendház építéséhez szükséges telket. A templomépítéséhez szükséges anyagi javak előteremtése 1929-ben kezdődött. 1935. augusztus 4-én volt az ünnepélyes alapkőletétel.

Hanauer Á. István (1869–1942) akkori váci megyéspüspök meghívta a jezsuitákat, hogy telepedjenek le Kispesten és vegyék át az épülő plébánia vezetését. A templom neoromán stílusban épült Petrovácz Gyula építészmérnök tervei alapján, Wihart Ferenc építész kivitelezésében. A templomot 1940-ben, Kovács Vince (1886–1974) váci segédpüspök áldotta meg.

Maga templom 50 méter hosszú, szélessége 16 méter, a kereszthajó szélessége 20 méter, a torony 30 méter magas, a templom padozata kemény tölgyfa. A templom főoltárát Angelo Rotta (1872-1965) pápai nuncius szentelte fel 1941-ben és egyben megáldotta a templom Szent Antal lobogóját is. A templommal egybeépült a jezsuita rendház, mellette áll az egykori kultúrház, amely 1950-ben asztalos üzem lett, majd később a Junior Vendéglátó Vállalat konyhája.

Munkásságának visszhangja-utóélete a II. világháború után

Wihart Ferenc nevével a II. világháború után is találkozunk a „szabad sajtóban”. Rátkai Károly például az Esti Budapest 1952. szeptember 5-ei számában „A jövőévi költségvetés a szeptemberi tanácsülések előtt” címmel írt cikkében így ír: „A kerületi tanácsok szeptember havi ülésükön az 1953. évi költségvetés összeállítását tárgyalják meg. A költségvetés megállapítása a tanácsok egyik legkiemelkedőbb feladata. A költségvetés rideg számoszlopai mögött az eleven, lüktető, gyakorlati élet húzódik meg. Ezek a számadatok minden dolgozót közelről érintenek.

A régi, úgynevezett „fővárosi Önkormányzat” életében is jelentős esemény volt a költségvetési vita a törvényhatósági bizottság közgyűlésén, Itt dőlt el, hogy a bankok milyen zsíros üzletekhez jutnak a következő évben, hol építenek majd új utakat és csatornákat, melyik városatyának a telkeit veszik meg építkezések céljaira.

Az új költségvetés összeállítása a kapitalista városgazdálkodás idején a klikkek osztozkodása volt. 1929-ben például kizárólag azért vettek fel a költségvetésbe egy lakásépítésről szóló tételt, mert a bankok egyetemlegesen nagyobb összegű kölcsön- ajánlatot lettek a fővárosnak és ezt az ajánlatot a kormánypárti és ellenzéki oldalon ülő ügyvéd-városatyák egyértelműen támogatták. (…) Nern egy építkezés költségeit azért vették fel a költségvetésbe, mert a terveket Petrovácz Gyula, a városházi Wolff-párt mérnökvezére készítette, a kivitelezésre pedig Petrovácz Gyula sógora: Wihart Ferenc kapott megbízást. (…)

Rátkai ezzel szemben hozzáteszi, hogy „A Városi Tanács és a kerületi tanácsok 1953. évi költségvetése a dolgozók legszélesebb rétegeinek bevonásával készül. A III. kerületben például feldolgozták nemcsak a tanácstagi beszámolók és az állandó bizottságok ülésein elhangzott javaslatokat, hanem a tanácstagi fogadóórákon előterjesztett közérdekű kérelmeket is.

A Szabad Nép 1952. február 8-ai száma „Súlyos felelőtlenség a tatabányai bányászlakások építésénél” című cikkében beszámol arról, hogy a közel 71 éves Wihart Ferencet küldték le Tatabányára az építési hiányosságokat kivizsgálandó (akinek apai nagyanyja Urrat vagy Urad Mária véletlenül éppen selmeci bányászcsaládból származott, így akár igazi munkás-paraszt káder is lehetett volna, de nem volt az.

A szerző, Balogh István írja: Tatabányán valóságos új városrész épül a bányászok számára: szép, korszerű háromemeletes épületekben a lakások százai és százai. A lakások egy vagy kétszobásak, fürdőszobával, előszobával, konyhával. Eddig hat ilyen ház, 312 lakás épült fel teljesen. Most újabb hat épületen dolgoznak, ezek is rövidesen tető alá kerülnek. Ezekben újabb 436 bányászcsalád kap majd otthont.

Amikor azonban ősszel az első hat épületbe beköltöztek az új lakók, csakhamar üröm is vegyült az örömükbe. Lépten-nyomon azt kellett tapasztalniok, hogy a lakásokat hanyagul, gondatlanul építették. A hibákat jelentették az építővállalatnak. (…)

Végül azután a közelmúltban a bányászok levelet írtak a Szabad Népnek is, amelyben felháborodottan beszámoltak az új lakások minden hiányosságáról.

A levél nyomán aztán kimentünk Tatabánya-Újvárosba. Szigeti István elvtárs, többszörösen kitüntetett bányász — az egyik levélíró — lakásának ajtaján csöngettünk be elsőnek.

Megkérdeztük Szigetinét: miért ilyen hideg lakással várja férjét haza? A szépen festett, csinosan berendezett szobába vezetett minket, ahol a befalazott kéménylyukakra mutatott.

— Ha befutottunk, hamarosan olyan füst kerekedett, hogy ajtót-ablakot ki kellett nyitni. Január 3-án elmentem hazulról és ötéves kislányomat egyedül hagytam a fűtetlen lakásban. Mikor hazajöttem, mind a két szoba sűrű füsttel volt tele. Rémülten kerestem a gyereket, a fürdőszobában találtam rá. Ide szaladt a füst elől. Szerencsére, semmi baja sem történt.

Ha nem gyújtottak be, hogyan lehetett mégis füst a lakásban?

— A földszinten fűtöttek — és mégis nálunk, a második emeleten, a becsukott kályhaajtón is csak úgy dőlt kifelé a füst. Mindezt jelentettük az építésvezetőségnek is. Úgy „segített” rajtunk, hogy befalazta a kéménylyukakat. Az újságíró aztán sorra veszi, hogy Szigetiéken kívül kihez csöngetett be és milyen súlyos építési hibákat talált.

Az újságíró aztán körüljárja az ügyet. A tervezőiroda „úgy tudta”, hogy a lakásokba cserépkályhák kerülnek majd. Ezért a kéményhez egy-egy emeleten csatlakozó két-két cserépkályhához 14 centiméter átmérőjű kéménylyukat terveztek. Mire azonban a tervek megvalósulására került sor, a költségvetésben és az építőmunkásoknak adott utasításokban is a két- két cserépkályha helyett négy-négy vaskályha szerepelt.

A beruházás gazdája: a Városépítő Beruházási Vállalat. Ez a tervezéssel a Városépítő Tervező Irodát bízta meg, a kivitelezéssel pedig a 47-es Építőipari Tröszt 4-es számú vállalatát. Ki-ki a maga területén felelős a súlyos mulasztásokért – állapítja meg a cikk írója.

Azért történt ez a változás, mert a beruházási vállalat és a tervezőiroda — helyesen — számításba vette, hogy néhány év múlva központi távfűtést vezetnek be ezekbe a lakásokba, addig pedig nem érdemes cserépkályhákra berendezkedni, olcsóbb a vaskályha. Arról azonban nem gondoskodtak, hogy ennek megfelelően megváltoztassák a kémények tervét is.

A lakások elkészülte után, a hideg idő beálltával a rossz kémények miatt egyre tűrhetetlenebbé vált a helyzet. Ezért az építővállalat november közepére Tatabányára értekezletet hívott össze. Meghívták, nagyon várták a tervezőirodát is, amelynek a küldötte azonban nem jelent meg. December 10-én, amikor végül mégis csak leutazott Tatabányára a tervezőiroda képviselője, Vihart Ferenc építész mindössze annyit tett, hogy beírta az építővállalat naplójába: „elrendeli” a cserépkályhák megépítését. Azóta még egyetlen bányászlakásba sem állítottak be cserépkályhát, mert amit a tervező; iroda „elrendelt”, azt a beruházási vállalat nem hagyta jóvá.

Most úgy próbálják menteni a veszett fejsze nyelét, hogy össze-vissza lyukgatják, alakítgatják a kéményeket. Azt tanácsolták a lakóknak, hogy_ egy kéménybe ne négy, hanem csak három kályha füstjét vezessék be. Amikor ez se "bizonyult megfelelőnek, azt kezdték magyarázni, hogy majd a kéménytoldók segítenek. S ahol ez sem vált be, ott a tervezőiroda és a Városépítő Beruházási Vállalat kijelentette; Tatabányán eleve lehetetlen fűteni, mert a különleges széljárásoktól állandó „légörvény’’ van.

A felelősségnek ez az elkenése, a sok súlyos mulasztás joggal háborítja fel a tatabányai bányászokat.

De miért fúj be a szél ajtón, ablakon? Miért esnek le a csempék a falról? Miért ver be a csukott ablakon az eső? Csak jobban meg kell nézni az építést irányító műszaki vezetők munkáját. Zsombók János elvtársnak, a 47/4-es Építőipari Vállalat igazgatójának még ma is az a véleménye: ha például két kémény össze van lyukgatva, ha kiálló téglák eltorlaszolják a füst útját — azért csupán a kőműves a felelős és nem elsősorban a munkavezető. Helytelen álláspont ez! A munkavezető, a főmérnök és végső soron a vállalat igazgatója a felelős azért, hogy jól állítsák be az ajtókat, ablakokat, hogy ne csak tessék-lássék módon rakják fel a csempéket, hogy az esőcsatornát ne úgy helyezzék el, hogy attól vizes legyen a második emeleti lakás — egyszóval, hogy kifogástalan minőségű munkát végezzenek a dolgozók. Nekik kell feltétlenül gondoskodniok a munka minőségének állandó ellenőrzéséről. A tatabányai újváros bányászházainak építésénél a munka vezetői ezt a kötelező ellenőrzést elhanyagolták. A minisztériumoknak szigorúan felelősségre kell vonniok a mulasztások elkövetőit a beruházási vállalatnál, a tervezőirodánál és az építővállalatnál egyaránt — és haladéktalanul gondoskodniok kell a hibák kijavításáról.

Bányászaink keményen küzdenek a több szénért. Az egész ország nagy szeretettel figyeli munkájukat; pártunk, kormányunk minden módon gondoskodik munkájuk megkönnyítéséről, anyagi és kulturális jólétükről. A széncsata hősei iránti szeretet hassa át azokat a vezetőket és dolgozókat, akik azt a megtisztelő feladatot kapták, hogy lakásokat építsenek bányászcsaládjaink számára – áll az ötvenes évek tipikus rezüméje a cikk végén.

Végül Wihart Ferencre, mint zuglói lokálpatriótára emlékezünk

Miért nevezik Zuglónak a főváros XIV. kerületét – jelent meg ezzel a címmel az Esti Hírlap 1958.június 15-ei számában Wihart Ferenc építészmérnök olvasói levele, mikor már sok éve a ferencvárosi Ráday utcában lakott. A városrész nevének addig nem ismert, „eredeti” jelentését adja.

„Nemrég cikket közölt az Esti Hírlap a főváros időjárás-szabályozó „kürtője”, a solymár- pilisi völgy különleges tulajdonságairól. Az írással kapcsolatban hozzászólás érkezett a szerkesztőségbe Wihart Ferenc építészmérnöktől. A völgy légjárást irányító jótékony szerepéről megjegyzi, hogy mint régi zuglói lakos, éveken át megfigyelte: a völgy nyílásából egyenes irányban akadály nélkül érkezik a szél Zuglóba, emiatt a városnak ezen a táján két-három, sőt, néha öt fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, mint a belső területeken. Nyáron még jobban érezhető a solymári „huzat” melegcsökkentő ereje. Tudományosan kimutatható, hogy Budapesten a zuglói levegő legtisztább. Már a múlt században villák egész sora épült itt, pesti lakosok nyaralójaként. Egyébként a solymári völgynek más kapcsolatai is vannak Zuglóval. Névadója a városrésznek. Ma is őrzi még utcanév, a Szugló utca, a kerület eredeti elnevezését, így hívták a múlt században ezt a külterületet. A solymári svábok „Zugloch”-ként (huzatlyuk) emlegették a nevezetes völgyet, s ez a népi meghatározás a széljárta úton különösképpen eljutott arra a pesti területre, amelyet olyan gondosan seperget tisztára a völgyből érkező huzat. „Zugloch” — Szugló — Zugló — íme ez az elnevezés történelmi fejlődése.”

Wihart-Kiss Tamás